Tanügyi Értesítő, 1917 (15. évfolyam, 5-10. szám - 16. évfolyam, 1-4. szám)

1917-09-01 / 1. szám

8. oldal. TANÜGYI ÉRTESÍTŐ 1. szám. mek orvoslása ügyében. Folyó év auguszt. hó 5.-én tisztelgett dr. Vargóczi János elnök gróf Apponyi Albert miniszter és Tóth Já­nos államtitkár előtt s kérte az állami taní­tóknak az állami tisztviselők statusába való helyezését. Felemlítette a címzetes igazga­tók sérelmét s kifejtette a tanítóság azon óhaját, hogy mélyrehatóbb tanügyi refor­moknál a tanítóság véleménye meghallgat- tassék. Bejelentette a tanítóknak azt a tö­rekvését, hogy parlamenti képviseletükről kívánnak gondoskodni. Szóvá tette azt a folyton megújuló sérelmet, hogy a tanítók leányai a potekciósokkal szemben a tanitó- nőképzőkből s a tanítónői pályáról követ­kezetesen leszorittatnak. Vargóczi előterjesz­téseit meghallgatta s tudomássul vette úgy a miniszter, mint az államtitkár. A tisztvi­selők statusába való sürgős beosztást s en­nek folyományaképpen a három évenkiníj előléptetést Apponyi Albert gróf megígérte. Felügyelő tanítónő. A szatmári tanitók- háza felügyelő tanácsa f. é. julius 6.-án tar­tott ülésén Székelyné Petruska Mária állami elemi iskola tanítónőt a szatmári tanítói le­ányinternátushoz felügyelő tanítónővé egy­hangú határozattal megválasztotta. Nyilvános nyugtázás. Tagsági dijak fizettek: Papp Sándor (Kapnikbánya) 4 K, Uray Erzsébet (Kapnikbánya) 2 K, Péter Margit (Szatniár) 16 K, Medák Antónia Alsóferne- zély) 4 K, Kövér Julia (Szamosborhid) 4 K, Karabélyos Andor (Tyúkod) 4 K, Karabé- lyos Andorné (Tyúkod) 4 K, Huszthy Mária (Nyinnegyes) 4 K, György Gabriella, Pató- háza) 4 K, Papp István (Pusztafentős) 50 K, Grigássy János (Szaimár) 8 K, Petneházy Paula, (Nagybánya) 8 K, Gaál Ferencz (Pa­tóháza) 4 K, Tanügyi Értesítőre előfizetés. Áll. ei. isk. (Gyökeres) 6 K, Áll. el. isk. (Kapnikbánya) a. t. 6 K, Áll. ei. isk. (Kap­nikbánya) f. t. 6 K, Áll. ovoda (Kapníkbá- nya) a. t. 6 K. Áll. ovada (Kapnikbánya) f. Áil. polg. fiúiskola (Szatmár) 6 K, Áil. el. isk. Tyúkod, 6 K, Áll. el. isk. (Magyarber- kesz) 6 K, KöZs. iparostanonc isk. (Fehér- gyarmat) 6 K, Áll, el. isk. (Lajosvölgyhuta) 6 K, Áll. el. isk. (Kővérremete) 6 K, Áll. el. isk. (Szatmár Rákóczy-u.) 6 K. Áll ovoda (Szatmár Rákóczy-u.) 12 K, Áll. el. isk. (Szatmár Kinizsi-u.) 6 K, Áll. ovoda (Szat­már Kinizsi-u.) 6 K, Áll. el. isk. (Szatmár Vesselényi-á.) 6 K, Áll. ovoda (Szatmár (Honvéd-u.) 6 K, Áll. isk. (Szatmár Halász Ferencz-u.) 6 K, Áll. ovoda (Szatmár Bát- hory-u.) 6 K, Áll. el. isk. (Szatmár Zsadá- nyi-u.) 6 K, Áll. el. isk. Szatmár (Hegyi-u.) 6 K, Áll. el. isk. (Szatmár Méntelepi) 6 K. Áll. el. isk. Szatmár (Középhegyi) 6 K, Áll. Áll. el. isk. (Szatmár Újhegyi) 6 K, Áll. el. isk. (Szatmár Nagyhegyi) 6 K, Áll. el. isk. (Pribékfalva) 6 K, Áll. el. isk. (Somkutpa- taka 6 K, Áll. el. isk. (Hagymáslápos) 6 K. Áll. el. isk. (Miszbánya) 6 K, Áli. el. isk, (Misztótfalu) 6 K, Áll. el. isk. (Apa) 6 K, Áll. ovoda I. sz. (Szincrváralja) 6 K, Áll. el. (Berend) 6 K, Áll. el. isk. (Kitálydarócz) 6 K, Áll. el. isk. (Batizvasvári) 6 K, Ál!, el. isk. (Barlafalu) 6 K, Áll. el. isd. (Résztelek) 18 K, Áll. ej. isk. (Patóháza) 6 K, Áll. o- voda (Patóháza) 5 K. A háborúban elesett tanítók özvegyei s árvái alapja javára adakoztak: Áll. el. isk. tanulóitól gyűjtés (Vetés) 12-62 K, Áll. el. isk. (Hagymáslápos) 460 K, Szamosborhid gyermekelőadás {öv. 30 K, Palkovits Erzsébet (Pribékfalu) 2 K,.Husz hy Mária (Nyirmegyes) 2 K, Princz Miklósné (Szatmár) 2 K, Áll. el. isk. Tantest. (Hagymás­lápos) 4'60K, Palkovits Erzsébet (Pribékfalu) 2 K, Áll el. Tantest. (Hagymáslápos) 4.60 K, Áll. el. isk. Tantest. (Nagypeleske) színi előadás tiszta jövedelme 60 K, Áil. cl. isk. Tantest. (Domahida) háborús eslély jöve­delméből 100 K, Tanitókháza és Leányinternátus céljaira: Áll. isk. tantest. Domahida háborús estély jövedelméből 42 Kor. (Szatmár.) mandula Sándor, h. pénztárnok. Készült: WE1SZ ZOLTÁN „MERKUR“ KÖNYVNYOMDÁJÁBAN, SZATMÁR, Kölcsey-utca 5. szám

Next

/
Thumbnails
Contents