Tanügyi Értesítő, 1916 (14. évfolyam, 1-10. szám - 15. évfolyam, 1-4. szám)
1916-09-01 / 1. szám
2. oidal. TANÜGYI ÉRTESÍTŐ 1. szám. Imába süllyesztettem telkemet, Szokatlanul buzgó, igaz imába, Élő dicsőséged haza kívánva. ... De hamisult a természet világa. Én, távozó, a lávozotlra várok, Várok, várok, várok, de haj! hiába, Elvették tőlem boldogabb világok. . . . Sosem írtam neked egy levelet sem. Miért is írtam volna? . . . Szereidben, Mely, mint a nap sugára, átható, Hazug, százszor hazug palást a szó. Te sem írtál nekem egy árva szót Soha soha ... Mi élted ára volt, Fejet nem hajtott gyatra alkuvásnak; Ha unszolón fagyos jókedvre ráztak, Tudtad te jól: mely tájról kél a nap S halandók közt ki halhatatlanabb. Sosem írtam neked egy levelet sem. Éltünk, egymástól távol is, közelben, Csüggvén balgán csalárd reményeken S most bús őszöm, hanyatló életem, Ez élő ősz, e felleges ború, Megszül mindent, mi jaj! de szomorú. Sosem írtam neked, de most kiírom, Könnyekbe fulladt szememmel kisírom Lelkem igazságát: a bánatot. Mi csalfa képzetekkel áltatott Egy hosszú, küzdilemtelt életen, Azt mind a te sírodba temetem. Mit bánom én, ha lelkemet nem értik Lélekkel kérkedő lelketlenek, Az én lelkem fölszárnyal a nagy égig S győzőn ujjongja: lm’, megleltelek! . . . Már őszbe hal a tünde nyár varázsa, A sárga hervadás már fenyeget . . . Mint életet halál nagy álmodásra, Ma úgy öleli lelkem lelkedet . . . SZABADOS EDE. Szatmár.
