Tanügyi Értesítő, 1916 (14. évfolyam, 1-10. szám - 15. évfolyam, 1-4. szám)
1916-06-01 / 10. szám
10. szám. TANÜGYI ÉRTESÍTŐ 5. oldal. A szép, holdvilágos estén a katona egy terebélyes vadgesztenyefa alá áll. Sapkáját fejéről lekapva, azt hóna alá szorítja. Aztán kezeit összetéve, szemeit ég felé emeli s átszellemülve imádkozik hosszan-meghatot- tan. A szeptemberi sárguló s már ritkás gályák között átszürődő holdsugarakból glória fonódik az ifjú arca körül. Ő csak imádkozik, én meg bámulva állok s nézem távolból a megható jelenetet. Kiváncsi voltam a vallására a jó fiúnak. Nem hagyott kétségben eziránt sem, mert bevégezvén imáját: keresztet vetett. Azután feltette sapkáját s indult befelé a tanyájára. Úgy láttam magatartásán, hogy egészen megnyugodott. Mikor eltűnt előlem, azt gondoltam: Ez a katona is elvégezte Istennel a dolgát. Megvallom, ez a jelenet engem annyira meghatott, hogy még ma is előttem van. Egy nagy tömegből egy ember kiválik s felkeresi a nagy természet titokzatos néma csendjében az Istent, hogy a iegválságosabb percben beszéljen vele, hogy keblének forró vágyait imádság alakjában kiöntse. Milyen mélységes hit kell ehez! Ki nevelte bele ezt a mélységes hitet? Bizonyosan az Istenfélő család és a jó iskola! E hit volt az ő talizmánja. Ez az ember megnyugodva ment a harctérre. Hogy mi történt azóta vele, azt a jó Ég tudja. Én csak annyit tudok, hogy ahhoz a sereghez tartozott, amely Przemysl hősies védelmében orosz rabságba jutott. Hiszem, hogy a gondviselés visszavezérli szeretteihez. ♦♦♦ ♦♦♦ LACHMANN FERENC | 1877—1916. A Hadak Utjának csillag miriádjai uj testvért kaptak. A többinél fényesebben ragyogó csillag gyűlt ki az égi párázat honában, mikor a legtüzesebb magyar vitéz, a mi pályatársunk lelke kiröppent. Lángpallós voltál a Hadúr büntető kezében hős pályatársunk és mint a megsértett erkölcsi rend megtorlója, nemes hevülettel, acélszivvei, érckarokkal sújtottál a bérgyilkos szerb horda közé. Babonás félelem fogta el az ellenséget, ahol a Lachmann-század megjelent és nem volt az a kemény hadállás, amit ellenállhatatlan rohamod meg nem döntött volna. A hir szárnyára vette nevedet és bajtársaid a dicsőség cserkoszorujával övezték homlokodat. Majd Őfelsége jutalmazta értékes teljesítményeidet a signuin lau- dissal, utána a harmadosztályú vitéz- ségi érdemkereszttel s a soronkivüli főhadnagyi ranggal. Dicsőséget szereztél a magyar fegyvereknek és becsületet hoztál a magyar tanítói névre. Bennünket nem lepett meg gyors elő- haladásod, olyannak ismertünk a tanítói pályán is, mint a minőnek a katonaságnál bizonyultál, izzó magyarsága világos eszü, kötelességtudó, bátor, egyenes lelkű, gyors elhatározásu egyéniségnek, akiben harmonikusan egyesülnek a férfiúi erények. Siratják korai elmúlásodat hős bajtársaid, de zokogó szívvel emlegetnek hálás tanítványaid és községed népe, kiknek melegszívű tanítója, tanácsadó atyja voltál. Neved nem csak a hadikrónikákba, de nemzetünk kultúrtörténetébe is láng- betűkkel van beírva. Rettenthetetlen bá- torságu, zseniális tisztet veszített be»- ned hadseregünk és kiváló pályatársat a tanítóság, de legfájóbb a vesztesége a kis családnak, melynek éltető lelke, melegítő napja voltál. Gyász feküdt a Gutin völgyében meghúzódó szerény tanítói lakásra, hol sírig tartó fájdalom mardossa a hőn szerető fiatal hitves
