Tanügyi Értesítő, 1916 (14. évfolyam, 1-10. szám - 15. évfolyam, 1-4. szám)

1916-02-01 / 6. szám

4. oldal. TANÜGYI ÉRTESÍTŐ 6. szám. tartják meg. Mindent meg kell tennünk arra, hogy ez ünnepélyek mélyen járók, nyomot hagyok s a közönséget vonzók le­gyenek. Különösen falukon kellene, hogy ez ünnepélyeknek a közönségre is emelő hatása meglegyen. Ezért falun az ünnepé­lyeket én mindig az ünnepélyre meghatáro­zott nap után következő, vagy azt meg­előző vasárnapot használnám fel. Ezzel al­kalmat adnék arra, hogy közönsége legyen az ünnepélynek s ott aztán belémarkolni a jobb érzésüek leikébe azt hiszem egy-egy szép, szabadon előadott beszéddel lehet. Végtére is nekünk az iskolai ünnepélyekkel az is a célunk, hogy a közönséget, a fel­nőtteket is megfogjuk és ezt Így inkább te­hetjük. Nem győzöm elég nyomatékosan han­goztatni, hogy amint a pap imája, egyházi beszéde szabadon van hatással, úgy min­den beszédnél áll ez. Ennélfogva a szaba­don való beszéd közvetlenségével igyekez-. zék a hallgatóságra hatni a tanitó. Neki a gyakorlatát emeli, növeli s erősebb reáha- tással és közvetlenséggel bir. Ez a köz­vetlenség igen jó eszköz s ezzel is azt a magasabb célt fogjuk szolgálni: megnyerni a közönséget az intézetnek s erős hatással lenni a hallgatóságra. (Nagybánya) 5zékely RrpÓÖ. ♦♦♦ A kis katonáknak. Irta: Szabados Ede. Mostanában mindig katonásdit játsztok, Ti, ártatlan szivü, boldog gyermekek; Ti, százszor boldogok! Szent a ti csatátok: Zaja fölött élet, nem halál lebeg. Milyen büszkék vagytok! milyen vak­[merőek! Azt hinné az ember: fordult a világ: Kicsik gyöngesége nagy erőre nőtt meg S pironkodnak érte erős daliák. S tudjátok-e, fiúk, — hej! hogyne tud­[nátok — Kinek van köztetek legmerészebb mersze? Ti, akiknek nincsen katonaruhátok, Csak úgy immel-ámmal hadakoztok persze. Éjszakátok álmát mindig egy kéz festi Kékes-szürke színben dúskáló ecsettel; Szivárvány hét színe: az nektek mind [semmi, — A kékes-szürkeség soha nem ereszt el. Irigykedve néztek a boldog pajtásra, Kinek csöpp testére szürkeség feszül; Ébrenléteteknek szomjuhozó álma Azt, csak azt szomjazza rendületlenül. . .. Mostanában mindig katonásdit játsztok, Ti, ártatlan szivü, boldog gyermekek, Orcátokhoz simul gyatra fapuskátok, Lőttök s mégsem lőttök, — senki nem . [remeg. Nézlek, úgy elnézlek, jövőnk nemzedéke, Szivem száz tusában küzdve feldobog, Ima száll ajkamra: jöjjön el a béke S legyünk mi vének is akkor boldogok! Oly boldogok vagytok! A ti boldogságtok Fénnyel kecsegteti szürke őszömet S mégis, mig ti vígan, gondtalan’ csatáztok, Engem hű árnyékként gyászos bú követ. Gondolok azokra, kik a katonásdit Lét s halál mesgyéjén nap-nap után [játsszák S ha borongó szemem dús könnyeket áhit: Azoknak hullatja, kik özvegyek, árvák. Azoknak hullatja, kik istenült hősök Véres koronáját nyerték a haláltól, Kiket viszont nem lát a hazai ős rög. . „ Örök álmodásra lepihentek távol. Ártatlan gyermekek, katonásdit játszók, Gondoljatok ti is szegény katonákra S mikor lengetitek nagy büszkén a zászlót, Szálljon szivetekbe a jövendő álma; A jövendő álma: a megváltó béke, Az emberszeretet szép aranykora, Mikor szent, hatalmas, örök ölelésre Karok úgy nyílnak ki, mint eddig soha. A szürkeség, mely most olyan kedves [nektek, Hajnalhasadásnak legyen áldó anyja! Rátok, kik zaja közt játszi küzdelemnek Pajtást, ellenséget egyképen szerettek, Rátok van az áldás örökségül hagyva.

Next

/
Thumbnails
Contents