Tanügyi Értesítő, 1915 (14. évfolyam, 1-4. szám)
1915-10-01 / 2. szám
6. oldal. tanügyi értesítő 2. szám. kis gyermekek ügyével fokozottabb mérvben foglalkozni. Ennyit láttam jónak az ügy érdekében elmondani. (Szatmár.) UarQG B2HŐ. ♦♦♦ ♦♦♦ K0NYUE5HRZ. Székely Árpád számtani példatárairól. Az erdélyrészi tanítóságnak kolozsvári vezetői dr. Gerencsér István tanítóképző intézeti igazgató elnöklésével „Egységes elemi népiskolai tankönyvek“ címén Stief Jenő kolozsvári könyvkereskedő kiadásában elemi iskolák számára tankönyveket szerkeszt. Ezek közül kettőnek, a 111. IV. osztály számára a számtani példatáraknak megírását dr. Gerencsér szerkesztő Székey Árpád társunkra bízta. E példatárak 1913. illetve 1914. ben megjelentek s a róluk szóló hivatalos bírálatból a hivatalos közlönynek 1914. évfolyama 11. és 18. számából itt adjuk a következő részleteket: „A Székely-féle s a népiskola III. osztálya számára Írott példatár gondos pedagógus munkája. A példák fokozatosságának vizsgálata közben egyetlen-egy tárgyi körben sem bukkantam olyan példára, amely ezt ne bizonyíthatná. A könyvecske helyesen ereszkedik le a kis gyermeknek fejlődő félben lévő értelmi fokához. A példák kapcsán idejekorán ismerkedik meg a tanuló a nyereség és veszteség fogalmával; majd későbben a törlesztés, az árengedmény mibenlétéről. Különös előnye a könyvecskének, hogy a különböző műveletek során, világos magyarázatok kapcsán mutatja meg a példák megoldásának módját és itt sem nyújt témát avagy sablont, hanem kellő mértékkel apellál a gyermek fejlődő eszéhez. A fejezetek élén álló magyarázatok is mindenütt fokozatosak. Az Írásbeli összeadást és kivonást pl. négyféle fokozatban mutatja. A fejszámolás begyakorlására szóló példacsoportok is alkalmasak a gyermek rendszeres gondolkodásának fejlesztésére. A példacsoportok általában módszeresen illeszkednek egymásba. Az egyes műveletek begyakorlására szolgáló példák pedig változatosak és túlnyomóan gondolatébresztők. A példák a gazdasági élet számos olyan ágaira vonatkoznak, amelyek közel állanak a gyermek gondolatköréhez és emellett többnyire tanulságosak is.“ A IV. osztály számára Írott példatárról ez a bírálatnak egy részlete: „Cime után ítélve e könyv célja csak az, hogy az elemi népiskolák számára tankönyvül szolgáljon; de igen jó szolgálatot tesz a tanítónak is. Azáltal ugyanis, hogy módszertanilag helyes fokozattal halad, közbeirott magyarázataival s az azokhoz fűzött megvilágositó egyszerű és könnyen érthető példáival a tanulókat önállóságra vezeti és foglalkoztatja, a tanító munkáját is megkönnyíti. Szerkezetét tekintve a rnü három részre oszlik. Szakszerűségét tekintve mindenik része követi a tantervet és utasítást. A tanítás céljának megfelelően a figyelem koncentrálására és rendszeres gondolkodásra szoktat. A mindennapi élet köréből vett számításaival fokozza a gyermek érdeklődését a gyakorlati élet számbeli viszonyai iránt. Magyaros irályával, egyszerű, szabatos kifejezéseivel pedig fejleszti a helyes nyelvérzéket és a tiszta kiejtést. Előnyei: „A kiváló szakszerűség s a tanterv és utasításhoz való szoros alkalmazkodása. A példák tárgyát az egész fokozaton minden tárgyból a gyermek felfogásának és érdeklődésének köréből veszi. Adatai a valóságnak megfelelők. Szerkezeti, szakszerűség és tantervi szempontból alkalmas arra, hogy a tanulók megismerjék a közönséges háztartási szükségleteket, a legfontosabb dolgok méreteit és árát, egyes iparágnak iparosok és földmi- vesek keresetviszonyait, hazánk nép és földrajzi adatait, fontosabb történelmi eseményeit. S igy a számtani anyagot szoros kapcsolatba hozza a tanuló másnemű ismereteivel.“