Tanügyi Értesítő, 1914 (13. évfolyam, 1-6. szám)
1914-05-01 / 5. szám
4. oldal TANÜGYI ÉRTESÍTŐ 5. szám. férfiú ebéd és vacsora után vágyteljes készséggel nyúl pipája, szivarja vagy cigarettája után, hogy annak bodor füstjébe burkolózva, rövid időre távol tartsa testétől, kiűzze öntudatából a szúnyogoknál is kellemetlenebb vendégeit, a gondokat, a gyötrelmeket. Rózsás állapot ez, Uraim! Csakugyan az! Csak ne volnának a rózsának tövisei. De hát sajnos vannak, még pedig eléggé nagyok és elegendően hegyesek. Ugyanis, ha folytatólagosan nagyobb és nagyobb, vagy egyszerre tömegesebb nico- tin mennyiség lélegeztetik be a vérünkbe, akkor a tulerős agyizgatás kellemetlen színezetű jelenségeket produkál. Nevezetesen: a mi fizikai szivünk tulajdonképen egy erős izom fallal biró szelepes tömlő, amely tömlő váltakozva összehuzódni és elernyedni képes. Amikor ez a tömlő elernyed, akkor az előbb magába szívott vért az ütőerek felé nyíló szelepen át az ütőér rendszerbe nyomja bele. Ezen éjjel-nappal percenként 72-szer rithmikusan egymásután következő elernyedés, illetve összehúzódás okozta szivó-nyomó erő tartja a vérünket egyenletes keringésben. A nikotin nagy adagja a szivünk megszokott ritmikus működését megzavarja még pedig akként, hogy aránytalanul, túl-; ságosan fokozza a szivizomzatnak össze- huzódási képességét. A görcsösen össze- huzódó szivizomzat nem akar, nem tud elég gyorsan elernyedni. Az úgynevezett összehuzódási szak — a systole — nagyon sokáig tart, a mi bizony elég nagy baj, mert ebből kifolyólag szivszorulás érzetével járó hirtelen vérkeringési zavarok állanak elő az egész szervezetünkben. Az ember szive tájékára ilyenkor szokatlan félelem érzete ül. Elsápad. Elkábul. Szédülni kezd s az arcáról is leolvasható rettegéssel várja azt a pillanatot, hogy szive ismét ellazuljon, illetve melle megszabaduljon attól az érzéstől, mintha egy gyilkos kéz marokra szorította volna a szivét. Ilyenkor egy pillanat, egy másodperc nagyon hosszú idő. Harminchárom másodperc pedig éppen elegendő idő ahhoz, hogy itt a földön soha többé semmiféle vágyunk, kívánságunk ne legyen. Uraim! A dohányzó embernél a szív tájékára tolakodó kisebb-nagyobb mértékben jelentkező szorongó félelem érzés a heveny nicotin mérgezésnek legelső jele, legelső tünete. Aki ilyenkor szó nélkül leteszi a pipát, a szivart, vagy a cigarettát, hogy soha többé ne nyúljon hozzá, az nagyon bölcsen cselekszik. Azokat az urakat, akik egy-két vagy több kisebb-nagyobb nicotin-roham után az abstinentia, azaz az önmegtartóztatás terére lépnek, akik vagy célszerűen redu- ká;ják, vagy teljesen abban hagyják a dohányzást, a filozófusok iskolája kényszerbölcseknek, partialis, illetve totális kényszerbölcseknek nevezi. Ilyen kényszerbölcsekkel a társadalmi életben lépten-nyomon találkozhatunk. Van belőlük elég. Külső megjelenésükről nem lehet reájuk ismerni. Ép úgy néznek ki, mint a rendes tucatemberek. Ismertető jelük az, hogy a par- tiális kényszerbölcs délelőtt nem fogad el szivart, cigarettát. Egy discrét kézmozdulat, egy kedves fejbólintás kíséretében azt mondja: Köszönöm ! délelőtt nem dohányzóm. A totális kényszerbölcs még ebéd, sőt legjobb vacsora után is, még a legkedvesebb háziasszony kínáló szavára is azzal felel: Kisztihand, nem dohányzom. Az ilyen totalis kényszerbölcsek filozófiájuk részletes inditóokát illetőleg rendesen szűkszavúak azokkal szemben, akik a nem dohányzó embert anyámasszony katonájának nézik. De didaktikus célból a legnagyobb készséggel tárják fel személyes megfigyeléseiken alapuló tapasztalataik gazdag tárházát. Az ilyen emberek tapasztalatait meghallgatván, a tárgyilagosan gondolkozó természetbúvárok és az orvosok tapasztalataival teljesen megegyezően arra az eredményre jutunk, hogy a nikotinnak az agyra és a szívre való kellemetlen hatása az életkorral
