Tanügyi Értesítő, 1914 (13. évfolyam, 1-6. szám)
1914-01-01 / 1. szám
6. oldal TANÜGYI ÉRTESÍTŐ 1. szám s zerezte is a tanító. Sok állami tanítóképzőt végzett tanító és tanítónő van állás nélkül, igen sokszor tapasztaljuk azt, hogy állami iskolákhoz felekezeti képzőt végzetteket neveznek ki, azt mondják illetékes helyeken: oklevél annyi, mint oklevél. A felekezeti állásokra az állami képzőt végzetteket csak akkor választják meg, ha felekezeti képzőt végzett folyamodó nincs. Van ugyan egy pár kivétel is, de ennek js megvan a maga protekciós oka. Ha felekezeti iskolához állami képzőt végzetteket választanak meg tanítónak, egyes felekezet kiköti, hogy az ének és vallásból vizsgát kell tennie a tanítónak. Nem anomália ez? Hisz az állami képzőkben a felekezetek által megbízott hitoktató tanitja a hittant, tehát itt gondoskodva van a jeendő tanító ilyirányu kiképeztetéséről is. A nemzetiségi felekezeti képzők igen kevés százaléka bocsát ki olyan tanítókat, kik szóban és Írásban birnák a magyar nyelvet; kisérjük csak figyelemmel az erdély görögkeleti és görög kath. oláh, továbbá az erdélyi ág. hitv. ev. szász tanítóképzőkből kikerült tanítókat. Mivel minden felekezeti népoktatási tanintézet az állam főfelügyelete alatt áll, ennélfogva a kormánynak joga és tiszte a felekezeti iskolákat is közegei által meglátogatni és szigorúan őrködni a fölött, hogy a törvényben foglalt feltételek pontosan teljesítessenek. Hazánk tanitóságánák az a része, kik a gyorsan haladó korral párhuzamosan kívánnak lépést tartani, régóta hangoztatják, hogy a tanítóképzés államosítandó. „Valamint a közoktatásügy egyéb ügyeinél, úgy a tanítók képzésénél sem szabad eltéveszteni azt a célt, hogy a nemzet a maga számára egységes közoktatásügyet alapítson.“ Államosítás jöjjön el a te országod! (Folytatjuk.) Nagyecsed. Téglás Lajos. ♦♦♦ Iskola és madárvédelem. Sok szép és nemes dolgot sajátítanak el a tanulók az iskolában, ilyen a többek között a madárvédelem. De vájjon elég-e, ha csak a „madarak napjá“-t ünnepeljük meg az iskolában, ha csak arra hívjuk fel tanítványaink figyelmét, hogy ne bántsák a hasznos madarakat s azok fészkeit? Nem elég csak a madarak védelmére tanítanunk növendékeinket, hanem azonfelül reá kell szoktatnunk őket, hogy adjuk meg a szegény madárkáknak a tél nehéz szakában az élet egyik föltételét: az élelmet. Igen, etessük télen a szegény éhező madarakat. Nem oly nehéz annak a keresztülvitele. Tanítványaink legtöbbje hoz magával délelőttre kenyeret, esetleg zsemlét, vagy kiflit. A kenyérből a zsebében sok elmorzsolódik, amit azután az iskolai pad alá űrit ki, a meghagyott kenyér, vagy zsemle darabkákat ugyancsak elhagyogatja arra nem való helyeken, vagy eldobálja. Ez a körülmény érlelt meg bennem egy eszmét, au it iskolánknál meg is valósítottam. Az iskola folyosóin perselyszerü ládi- kákat állítottam fel, amelyekbe kenyérmorzsákat, esetleg más eleséget is a tanulók összegyűjtenek. Jelszavunk, amit a gyűjtő lá- dikák felé írtam: „Csak az adjon, akinek a jó szive sugalja s csak azt, ami felesleges !“ Az eredmény meg van, növendékeink nemcsak kenyérmorzsával, hanem buzaszemek- kel és napraforgó magvakkal is telitik az éhező madarak perselyét. Hogy pedig esős, havas időben is asztalt teríthessünk éhező madár vendégeinknek, egy madáretető házikót készítettem, amit az iskola udvarán állítottam fel, amelynek asztalkájára időnként kitesszük az összegyűlt eleséget. Éhező madárkák máshol is vannak, ugyancsak máshol is akad a tanulók zsebeiben felesleges kenyérmorzsa, épen ezért kérem kedves Kartársaimat, karolják fel és valósítsák meg e jó szokást iskoláikban. Kettős célt érünk el vele, egyrészt jószívűségre,
