Tanügyi Értesítő, 1914 (13. évfolyam, 1-6. szám)

1914-03-01 / 3. szám

4. oldal.

TANÜGYI ÉRTESÍTŐ

3. szám.

melegséget, élénkséget visznek a tanításba. A tanitó munkáját is megkönnyítik, az emlékezést fejlesztik.

Az elmondottak után a tanitás menete a következőkben állapítható meg:

1. A kor ismertetése. A nép helyzete, az ország állapota. (Kérdve-kifejtő módszerrel. Alapul az előző kor szolgál.)

2. Az uj anyag ismertetése több összefüggő egységre fölosztva. Minden egység után ismétlés, összefoglalás kérdve-kifejtő módszerrel.

3. A tanítási anyag összefoglalása. Méltatás, tanulság levonás, jelennel való összehasonlítás kérdve-kifejtő módszerrel.

4. Korhű költemény olvastatása és begyakorlás.

Szamoskóród. Szőke "József.

ormon

Iskola a szabad ég alatt.

(Lamartine.)

Falusi gyermekek tanítója vagyok,

Közöttük létemben oly szépek a napok! Közöttük kezdem meg, velük végzem őket.

A nyári ég alatt, zöldjén a mezőnek Ezt a kis sereget ó, ha láthatnátok!

Közel a templomhoz két diófa áll ott Izmos gyökerükkel csaknem falát érve; Görnyedezö törzsük, levelük sötétje Ráborul egy mohos, kavicsos üregre,

Hol egy forrás bugyog csevegve, szőkéivé; Vaskos gránit-tömbök, habjától fehéren, Ágya nyugodalmát feldúlják merészen. Halomról halomra csuszamló földháton Szemed, mig elmereng a látóhatáron,

Az öreg diófák ágain keresztül Látja, mily kék a tó s a síkság mint rezdül. Derült napok fényén ott seregük nyájba A felkavart fala minden fia, lánya;

JL

w

A fatörzshöz simul háttal kettő-három, Mások ott gunnyasztnak a törpe garádon, Ezek a diófán, azok meg aljában,

Hol a hegyi patak tör előre bátran; Néhányon sírokon, hol a holtak felett Mosolyogva virraszt az édes kikelet,

Mint az új gabona sziklák közt kizöldül,

Ha a kicsépelt mag csirát hajt a jöldbül. Köröttem a tanya minden fia, lánya S belévegyül hangom a vizcsobogásba,

Mig juhaik nyája a halottak ágyán Uj füvet legelész s a fecske, lerázván A földi bilincset, röptében elkapja A rovart, mit éltet a jó Isten napja,

Mig a buta veréb, szokástól unszolva S nagy merészen bízva e nagy nyugalomba; A gyermekhez tipeg s keze alatt leskel, Hátha egy morzsácska hullna egyszer-egyszer. Jól belemélyedek fennkölt szerepembe,

Tudva, hogy telkemé e gyermekek lelke:

Azt mondom magamban: Adok szellemüknek Halhatatlan tápot, gyilkosát a bűnnek,

Az örök igazat, gyarló örökséget,

Mely koldus lelkűnkbe száz felhőn át téved, Tisztább nap visszfényét, mit embernek ember Kézröl-kézre átad jámbor türelemmel;

Egy sugara vagyok az örök léleknek,

Mely egy nagy világot szeretve melenget, Isten egy szikrája, melynek ragyogása E szivek éjjelét pirkadásra váltja;

S Istent kérem, kezem homlokukra téve:

Adj erőt szivemnek, ajkamnak Igére;

Hadd emelkedjem föl az együgyüséghez, Mely sötét éjében hajnalderüt érez;

Hadd adjak értelmet nekik beszédemben, Hadd újuljanak meg a szép képek bennem, Mikkel a nagy Mester, magát lealázva,

A bűnös kezét is az ég felé tárta.

Mik lelkemben élnek, szólónak az álmok, Szivem a szivükbe csöppenként szivárog;

Mi csak gőgöt táplál, a meddő tudással Érzékük, értelmük nem kóválygom által, Lelkiismeretük — nem eszük — irányzóm,

A természet s szemük: ez a tudományom! Kinyitom e könyvet: lássák, mi van benne: Mindnyájunk reménye, Istenünk kegyelme.

Franciából: S&abadoH JErte.

♦♦♦