Tanügyi Értesítő, 1913 (12. évfolyam, 1-10. szám)

1913-10-01 / 8. szám

8. szám TANÜGYI ÉRTESÍTŐ 9. oldal. befektetéssel uj irkát adott ki a jelzett cim alatt Most került kezünkbe a második javí­tott kiadás egyik példánya. Homlokzatáról azt olvassuk, hogy kiadója minden 50 ezer darab irka után 25 korona jutalékot fizet a tanítóegyesület pénztárába. Egymagában ez is elegendő ok arra, hogy kartársaink ezen irkát iskolájukban bevezetni ne késedel- mezzenek, már pedig az irka pedagógiai szempontból is kiállja a kiritikát. Ez oldal­ról is vizsgálat alá vettük a szóban álló irkát s azt minden tekintetben versenyképes­nek találtuk. Mindezekre való tekintettel a a legjobb lelkiismerettel ajánljuk kartár­sainknak a „Tanitókháza“ cimü irka beve- tetásét, illetve tovább terjesztését. ♦♦♦ ♦♦♦ Nyilvános nyugtázás. A „Tanítók Háza“ céljára fizetet: Weisz Zoltán szatmárnémeti-i könyv- kereskedő az általa forgalomba hozott „Tanítók Háza“ c. irka 2 javított kiadása után 25 koronát befizetett. A Leány Otthon céljaira: Részesjegyeiket kiváltották: Tar Károly (Szatmár), Mészáros Elek és neje (Király- daróc), Rusz Aurélia (Nyegrefalu), Rozsos István (Nagybánya), Miháska Mária (Bajfalu) Goldstein Anna^Mátészalka) Lukovics Endre (Nagykároly), Halmy János (Alsófernezely), Kunder József (Nyircsaholy) Szepacher Ferenc (Csanálos), Szatmáry Rózsika (Nagy­dobos), 20—20 koronát. — Kádas Ilonka (Lázári), a fiuinternátus céljára 20 koronát. Tagdíjat fizetek: Grandt István (Nagysikárló), 1913 évre 4 kor. Albu László (Ffernezely), 1911 és 1912 évi 5 kor., Veress Vilmos (Szamosszeg), 1913-ra 4 kor., Palkovics Erzsébet (Pribék­falu) 1912—-1913-ra 4 kor., Popán László (Szhegy) 1912 évi kiég. P14 kor., és 1913 évi 4 kor., Ilyés Zoltán (Tunyog) 1913 II. fele 2 kor., Szentpétery Sándor (Tiszabecs) 1912 és 1913 évi 6 kor., Weisz Mihály (Gilvács) 1913 évre 4 kor., Filimon László (Pátyod) 1913 évi 4 kor., Kőrösmezey O. (Szatmár) 1912 évre 4 kor., Almássy Sára (Tyúkod) 1913 évi 4 kor., Pávay György (Nagydobos) 1912 évi kiég. 3 kor., 1913 éviből 1 kor., Biky Sándor (Egri) 1913 évi 4 kor., Lányi Erzsébet (Kocsord) 1912 és 1913 4—4 kor., Barabás Teréz (Kocsord) 1912 és 1913 4—4 kor., Bőd Gábor (Bik- szád) 1913 évi 4 kor., Papp Sándor (Kékes- oroszfalu) 1913 évi 4 kor., Gyöngyössy Lajos (Csengerujfalu) 1912 és 1913 évi 8 kor., Téglás Lajos (Nagyecsed) 1912 évi kiegé­szítése 2-40 kor., Herceg Péter (Nagyecsed) 1911 évi kiég. 40 fill., Nagy Lajos (Nagy­ecsed) 1912 évi kiég. 3-10 kor., Petrigalla János (Kirdaróc) 1913 évi 4 kor., Mészáros Elek (Királydaróc) 1913 évi 4 kor., Soltész Istvánná (Szaniszló) 1911 évi kiég. L30 kor., az 1912 éviből P90 kor., Baumgarten György (Szaniszló) 1913 éviből 3’20 kor., György T.réz. (Szaniszló) 1914 évitől 3’20 kor., Budó Remusz (Szaniszló) 1911 évi kiég. 2-30 kor., 1912-re 90 fill., Geilért Gyula (Érdengeleg) 1911 évi kiég. 1 kor., 1912-re 3 kor., Tóthné Sz. Lenke (Érden­geleg) 1911 -re 4 kor., 1912 éviből 3 kor., Fóris Mihály (Krsztmiklós) 1908 évi kiég. 55 fill., 1909-re 3 kor., 1910 éviből 2-46 kor., Fóris Mihályné Krsztmiklós) 1911 évi kiég. 3 kor., 1912 éviből 3’01 kor., Ottmayer Gyula (Kismajtény) 1913 éviből 2-80 kor., Irinyi Sándor (Szinérváralja) 1912 évi 4 kor., Óváry Julia (Szinérváralja) 1912 évi 4 kor., Schvanner Rezső 1911 éviből 3 kor., 1912 éviből 2-76 kor., Schvanner Anna (Szváralja) 1912 évi 4 kor., Domokos István (Szváralja) 1911 évi 4 kor., Papolczy Eszter (Apa) 1912 évi 4 kor., Jurásné A. Berta (Apa) 1912 évi kiég. 1 kor., Balogh Antal és Nuszer Lajos (Amegyes) 1912 évi kiég. 1 — 1 kor., Zieber Mihály (Barlafalu) 1912 évi kiég. 3'60 kor., Zieber Mihályné 1909— 1910-re 3—3 kor., 1911 éviből 2'50 kor., Papp Viktor (Szborhid) 1910-re 3 kor., 1911 éviből 1 kor., Tirkanics József (Nagykároly) 1912 évi kiég. L95 kor.. Marosán Viktorné (Avasujfalu) 1911 évi kiég. 60 fill., 1912 éviből 244 kor., Monoky Sán­dor (Vámfalu) 1909 évi töri. 99 fül., Krespay

Next

/
Thumbnails
Contents