Tanügyi Értesítő, 1913 (12. évfolyam, 1-10. szám)
1913-03-01 / 3. szám
3. szám TANÜGYI ÉRTESÍTŐ 7. oldal igazgatói dijak nyugdíjba való teljes beszámítása s a címzetes igazgatók szerzett jogainak épségben tartása körül; ellenben nehézményezzük, hogy számos tantestület — köztük a szatmári tanítók — előterjesztését mellőzve, nem merte a vezetőség az ország állami tanítóit demonstrativ nagygyűlésre egybehívni. Pedig a tisztviselők közé való tényleges beosztásra irányuló törekvésünknek éppen ez adott volna az ország színe előtt nyomatékot. * Végül feljegyezzük, mint furcsa jelenséget, hogy a Magyarországi Tanítók Országos Szövetségének tanácsa — felmondva az állami tanítósággal kötött fegyverbarátságot — féltékenykedéssel nézte az állami tanítói karnak az állami tisztviselők felé való gravitálását. Igazán botrányos volt az a rövidlátóság; amit a felekezeti tanítóság egyes vezérlő emberei e kérdésben tanúsítottak. Hiszen, ha az állami tanítóság jobb helyzetbe jutna* éppen az egységes elbánás elfogadott elve alapján a felekezeti tanítóságot nyomban maga után vonná. De a felekezetiek kolom- posai nyakunk köré fonták karjaikat s most elmondhatjuk: fogtam törököt, de nem enged * A községi jegyzők államosítása és fizetésrendezése •— a miniszterelnök bejelentése szerint — küszöbön van. Fizetésök 2000 koronától 5000 koronáig emelkedik. A szolgálati idő 35 év. És Zichy gróf cso- kozik, hogy a 3200 koronás maximumot — 40 évi szolgálattal fűszerezve — a tanítóság országosan barátságtalanul fogadja 1 De nem folytatom tovább, még reánk sütik, hogy nemcsak a pap zsákja, de a tanító koldustarisznyája is telhetetlen. ♦♦♦ — r—r. ♦♦♦ fi „Tanitókhdza Irkája“ ö 100 darabonként 1*50 koronáért beszerezhető UJEI5Z ZOLTRN KÖDYU-ÉS PH PÍR KERESKEDÉSÉBEN 5zatmár-Németi. — Eutmann-palota. w HIURTRLQ5 RÉSZ Figyelmeztetés. A kir. fantelügyelő rendeletéi egyenkint be- iktatandók. Minden rendelet tartalmának kivonata a számával és a kir. tanfelügyelő vonatkozó számával is ellátva leírandó. Ezen papírlapra a „Tanügyi Értesítő“ illető száma is feljegyzendő. 5zatmtíruármegye kir. tanfelügyelőjétől. 725/1913. tfsz. Valamennyi fokú állami és községi iskola igazgatóságának. A nagym. vall. és közokt, miniszter urnák 5595/912. ein. számú rendelete alapján alább közölve az 1913. évben külföldről beszerezhető cikkek jegyzékét, figyelmeztetem címet, hogy a jegyzékben fel nem sorolt cikkeknek külföldről leendő beszerzéséhez az 1907. évi III. t.-c. 13. §-a értelmében az engedély a jövőben is minden egyes esetben külön eszközlendő ki. Az 1913. évben külföldről beszerezhető cikkek jegyzéke: aktafüzőgép, amperemeter (iskolai célokra belföldön is készül), anilin- festékek, arabmézga, darabos (oldott hazánkban is készül), ár, askestlemez, asbest- zsinór, bársony (plüs készül az országban), cérnagomb, cipőgomb, cipészvarrógép, csontgomb, dugóhúzó, ébresztőóra, falikárpit papirosból (viaszos vászonból hazánkban is gyártják), fényvasaló milliméterpapiros, forgópisztoly (automata pisztoly belföldön is készül), grafit olvasztótégely, gummuágybetét (Biilroth-Battistot hazánkban is gyártanak), habkő, hajnyirógép, he- gedühur, horgolótű, hőmérő, Írógép, irógép- alkatreszek (irógépkellékek készülnnek az országban), ivlámpaszén, kalorimeter, kézinyomda gummiból, légsulymérő, litográfiái kő, másoló vászon, mérőpálca (összecsukható), mikroszkóp (iskolai célra belföldön