Tanügyi Értesítő, 1913 (12. évfolyam, 1-10. szám)
1913-02-01 / 2. szám
2. szám. TANÜGYI ÉRTESÍTŐ 5. oldal keinkben megvan, el nem tagadható. Ennek meggátlására valamit tenni kell; valamely orvosságot ki kell találni, hogy a növendékek azzal e bajból, betegségből kigyógyit- hatók legyenek. Önökön a sor tisztelt fiatal kartársaim kik rugékonyak, tetterősek, munkabírók és találékonyak, hogy e baj gyökerére vessék fejszéjüket s azt kiirtsák és a receptet hasonló eljárás céljából nekünk öregeknek is átadják. ♦♦♦ ♦♦♦ A szolgálati pragmatika. A tisztviselőket s ebben a tanítókat érdeklő legkiválóbb fontosságú kérdés a fizetések után a szolgálati pragmatika. Ma a tisztviselő és a tanító is, mint ilyen, állásának elfoglalása "alkalmából hivatali esküt tesz. Ez esküjében hazafiságot, alkotmánytiszteletet, királyhűséget s kötelességeinek teljesítését fogadja fel. A kötelességeket aztán az utasítások, a rendeletek nagyjából előírják. Itt-ott jogokról is szól pld. az utasítás. Bár a kötelességek körvonalozásában is találnak hiányt, mégis a jogok körülírásában, az egyén szabadságának biztosítékában látjuk azt főképpen. Azt, hogy mi a kötelesség, nagyjában minden becsületes ember tudja. Odaadással dolgozni abban a munkakörben, ahová a sorsa juttatta azért, hogy munkájából a köznek mennél nagyobb haszna legyen. Ez a kötelessége mindnyájunknak. A kötelességek teljesítése különben az ember egyéniségének a mértéke. Az értékesebb egyéniségek a kötelességek végzésében is mások, többek, mint azok, akiknek erkölcsi érzékük, egyéniségük alantabb álló. A kötelességtudó és munkálkodni szerető embernek sohasem jut eszébe, hogy azért dolgozzék, mert arra esküt tett, hanem dolgozik, mert megszokta és megszerette a munkát. Ő a dolgot úgy nézi, hogy amit belőle elbír végezni, teljesiti becsületbeli kötelességből. Az ilyen felfogású emberek akárhányszor többet dolgoznak, mint amennyi a hivatali kötelesség. Az ilyen gondolkodású és irányú tanító emberek nem hivatalból tanítanak, hanem a belső érzésük által vezetve. Akiben pedig ez a belső érzés, ez az egyénben értékes erő nincsen meg, annak a munkája sablonos, lélek nélkül való üres, amiből a szin, az érték, a tartalom hiányzik. A tanítói kötelességek pedig éppen ezt a tartalmat, amit az arra termett egyéniség ad, kívánják meg feitételül. A szolgálati pragmatikának, ha az okosan megalkotott, ennek a tartalomnak megteremtésében kell, hogy szerepe legyen. Körül kell, hogy bástyázza az óvodában és iskolában működő munkaerőt úgy, hogy ott biztonságban s mégis ne szolgaságban, ne rabságban, hanem szabadságban legyen. Aki a tanítói szolgálati pragmatikának megalkotásával az iskolaügynek valóban hasznára akar lenni, csak ilyen vezérgondolattal valósíthatja meg. Ha az a szándék vezeti az illetőt, hogy béklyókat rakjon a tanítóra, az egész ügynek ártani fog, de ártani fog a tanítóságnak, a közszabadságnak a szabad gondolkozásnak, azonkívül, hogy szabad gondolkodású és érzésű embereket csak törvénytisztelő szabad emberek nevelhetnek. E vezérgondolat mellett nagyjából a szolgálati pragmatikába felveendők s alaposan körülirandók az alábbiak volnának : A tanító vagy óvó kinevezés, meghívás vagy választás utján jutna állásához. A választás alá eső tanítóknak próbára bocsátása végleg megszüntetendő. Óvót, tanítót próbaidőre alkalmazni ne lehessen. A megválasztott, vagy kinevezett tanító vagy óvó, akár állami, akár más jellegű óvodához, iskolához választatik, ha nem államsegélyes is az az intézet, legyen köteles a megyei kir. tanfelügyelő előtt esküt tenni. A hivatalos eskü szövege az egész országban egy és ugyanaz legyen mindenféle jellegű iskola, illetőleg óvoda tanítójára és óvójára. Az esküt tett tanító és óvó állásából lemondásáig, nyugdijbalépéséig csak fegyelmi vétsége esetén legyen elmozdítható. A szolgálati érdek cimén való áthelyezések be-
