Tanügyi Értesítő, 1913 (12. évfolyam, 1-10. szám)
1913-12-01 / 10. szám
12. oldal. TANÜGYI ÉRTESÍTŐ 10. szám diek és iparlovagok ‘özönlenék el azt a vidéket, ahol a személy- és vagyonbiztonság teljesen Üluzóriussá válnék s rövid idő alatt az egész vármegyében összeroppanna minden állami és társadalmi jogrend. Ideig- óráig ugyan lehetne pótolni a hiányzó férfianyagot más vármegyék területeiről, de ennek megint az illető vármegyék vallanak a kárát, mint például ahogy most az alföldi vármegyék sinylik 'a felvidéki vármegyék lakóinak Amerikába özönlését, amelyeknek meghatározott, de megszökött katonai létszámát más népesebb vármegyék létszámaiból kell évről-évre összetoborozni. Hátha még ez a sympthoma nemcsak egyes vármegyékre, hanem országrészekre, államokra vagy egyes világrészekre terjedne ki? Mi lenne az emberiség sorsa — köny- nyen előre megjósolható. * S hogy mindezek dacára mégis, tehát minden haszon nélkül foglalkozunk e kérdéssel, csakugyan különösnek tetszik s abban leli magyarázatát, hogy fölöttébb érdekli az emberiség minden rétegét és gyönyörüsé- v gét találja benne. A gyermek a sárkány- eregetésben találja gyönyörűségét. S bár haszon nélkül való időtöltés mindakettő, mégis minden generáció felnőtt és gyermek társaságában újra és újra előfordul. Ez a munka is — mint már észrevehette az olvasó — a szellemek tűzijátéka, amelyben kétségtelenül értékes és szép rakéták röppennek a magasba s melyből, mint általában a tűzijátékokból senkinek sem lesz pozitív haszna. Ám én azért bizton hiszem, hogy mégis akadnak, akik gyönyörűségüket találják benne. Azt is szívesen elismerem, hogy ügyesebb tűzmester talán szakavatottabb kézzel tudná rendezni a dolgot, mint a szerző, aki, ha túlbecsülte is: mire jogosítja föl egyéni tudása és tapasztalata, de nemes intentiókból: a magyar taniói kar tudásának mélyítése és a kar reputatiója érdekében cselekedett. Hiszen a nazarénus vallásban mindenki lehet pap s bár e papok készültsége ellen sok kifogás emelhető, mégis ki meri tagadni e papok elhivatottságát, akik e vallást odafejlesztették, hogy az dogmáival, különösen a tüzes magyar temperamentumnak kitűnő regulától a. Meg aztán a magyar tanító munkájába is mindenki beleszólhat büntetlenül. Nos, ha most ebben az egy esetben megfordul a helyzet s a magyar tanító szava csendül bele az orvosok és tudósok dolgába, ne essék az zokon se a tudósoknak, se az orvosnak; gondoljanak arra, hogy a tanítónak minden tudomány elemeivel — a bányászattól a csillagászatig — törvényben előirt kötelessége foglalkozni; meg aki az élet gyalogösvényén halad, ha többet nem is láthat, de jobban megnézheti az élet virágait, mint az, aki a tudományok paripáján száguld végig az élet mezői fölött. Bodnár Tános. ♦♦♦ ♦♦♦ HIUFVmLOS RÉSZ Figyelmeztetés. A kir. tanfelügyelő rendeletéi egyenkint be- iktatandók. Minden rendelet tartalmának kivonata a számával és a kir. tanfelügyelő vonatkozó számával is ellátva leírandó. Ezen papírlapra a „Tanügyi Értesítő“ illető száma is feljegyzendő. Szatmárudrmegye kir. tanfelügyelőjétől. 5783—1913. tfsz. Az iskolák tanítótestületének. A népiskolai slöjdtanitás sikeres keresz- tülvitete érdekében Bartus Ödön eperjesi tanitóképzőintézeti tanár a siöjd munkákat osztályonként csoportosította. Ezek tanításához segédkönyvet is szerkesztett. Úgy a munkáknak osztályonkénti csoportosítása, mint a segédkönyv rendkívülien megkönnyíti a tanítóság feladatát, sőt a tanfolyamot nem végzetteket is eredményes tanításra képesíti, miért is ajánlom, hogy azokat a tanítóság tanulmánya tárgyává