Tanügyi Értesítő, 1913 (12. évfolyam, 1-10. szám)

1913-09-01 / 7. szám

7. szám TANÜGYI ÉRTESÍTŐ 11. oldal. Tóth Imre, mátészalkai ref. tanító alapos tudásra és szakönyvek olvasására vallóan ismertette népünkre súlyos csapásként ránehezedő tuberkulózis betegséget s az ellene való védekezést. Szaleczki Miklós érendrédi áll. isk. igazgató tanító ügyesen, talpraesetten fejtegette: Miként emelheti a a tanító a tanítói tekintélyt. Végül szakszerű véleményt volt alkalmunk hallani Téglás Lajos köri elnöktől a tan- felügyelet reformálásáról. Ezen kérdés év­tizedek óta a pedagógia nyílt tengerének felszínén úszik; kis szavú és nagy tudásu tanférfiak régen szerették volna ezen hajót révbe vezetni, de kis tudásu és súlyos szavú, sérthetetlen potentátok mindig más irányba terelik azt. A mindvégig nagy figye­lem között elmondott értekezés, mely tel­jesen megérett arra, hogy mérvadó helye­ken komoly tanulmány tárgyává tétessék, a tanítóság részéről elismerő honorálásban részesittetett. A köri gyűlésen elhangzott beszé­dek és felolvasásokból azt az impressziót merítettük, hogy a tanítói közélet élénk­sége e járáskörben emelkedőben van, amit szívesen tudunk be Téglás Lajos járásköri elnök érdeméül. UEEYES HÍREK A budapesti Ta itói árvaház igazgatója, Ónody Gusztáv, aki egyúttal a pestmegyei ta­nítóegyesület elnöke’s a tanitószövetségalelnö- ke, Zagyva József köri elnök kiséretébenjulius hó folyamán látogatást tett Szatmáron, hol a tanítói fiú- és leányinternátus mikénti lé­tesítése, szervezete, ügyvitele felől szerzett tájékozódást oly célból, hogy a pestmegyei tanítóegyesület ezekhez hasonló alapon nyugvó középiskolai internátust teremtsen az ország fővárosában. Ismerve Ónodi Gusztáv kiváló egyénisé­gét és agilitását, hisszük, hogy a testvér­egyesület internátusa mihamar meglesz, hogy a mienkhez hasonlóan hirdesse a tanítók összetartásában rejlő erőt és szolgálja a tanitócsaládok érdekeit. Az 1913 -14. iskolai évre úgy a fiú-, mint leányinternátusunk teljesen benépe­sült. A fiuinternátusban van 126 tanulóiíju, kik közül 60 a ref. főgimnáziumba, 50 a kir. kaíh. főgimnáziumba, 3 a kir. kath. tanítóképzőbe, 8 a felső kér. iskolába, 2 az áll. polg. fiúiskolába, 3 az elemi iskolába iratkozott. A leányinternátus növendékeinek teljes létszáma 40. Ezek közül ? polg. isk. tanárnőképzőbe jár 3, a ref. tanitónöképzőbe 9, a kath. tanitónöképzőbe 3, az óvónő­képzőbe 6, a női kereskedelmi tanfolyamra 5, a ref. felsőbb leányiskolába 8, a kath. polg. leányiskolába 6 növendékünk. Statisztika a Szatmármegyei Tanitók- háza növendékeinek három évi tanulmányi eredményéről: az 1910—11. iskolai év vé­gén volt 120 növendékünk, ebből ismétlésre utasittatott 11 növ. 9%, átment 109 növ. 91%; 1911 —12. tanév végén volt 126 nö­vendékünk, ebből ismétlésre utasittatott 11 növ. 8 7%, átment 115 növ. 91'3%; 1912—13. iskolai év végén volt 129 növen­dékünk, ebből bukott osztályismétlésre 9 növ. 6'9% átment 120 növ. 93T%- Érettségit tett a három év alatt intézeti növendékeink közűi 16 tanulóiíju. • ' Kimutatás a szatmármegyei Tanitókháza három évi pénzügyi eredményéről. I. Saját gazdálkodásából előteremtett pénzmaradványból a következő fizetéseket eszközölte készpénzben a Tanitókháza: 1911. évben folyószámla kamatai fejében fizetett 10.584 K 50 f.-t anuitásra az 1912. évben fizetett 10.600 K 00 f.-t anuitásra az 1913. évben fizetett 10,600 K 00 f.-t összesen 31.784 K 50 f.-t II. Tartalékalap növelésére forditott állam­segély 1911. évben 2000 K 00 f.-t 1912. évben 4000 K 00 f.-t 1913. évben 4000 K 00 f.-t összesen 10.000 K 00 f.-t Ezen összeg a leányinternátus épületének vásárlására fordittatott.

Next

/
Thumbnails
Contents