Tanügyi Értesítő, 1913 (12. évfolyam, 1-10. szám)

1913-09-01 / 7. szám

7. szám. TANÜGYI ÉRTESÍTŐ 3. oldal Ha egy uj kategóriát állítunk fel, melybe a természetestől eltérő visel­kedésű és képességű növendékek so­rozhatok s ha a számonkérő tanfel­ügyelet ezeknek kevésbé fegyelmezett­ségét, csekélyebb tudását nem Írja a tanító rovására, hanem megértő szak­tudással ezeket külön szempontból vizsgálja, úgy a tanító békeséges és eredményes munkája egész éven át biztosítva van. De míg úgy a számon­kérő hatóság, mint a tanító csupán osztályt lát maga előtt és nem egye- deket, addig mindkét közeg eljárása nélkülözi a tudományos alapot. Szándékosan időzöm e kérdésnél, mert szinte előrelátható, hogy a taní­tóság — tekintettel a minősítés fontos­ságára — ezután nagyobb eredmé­nyeket iparkodik majd felmutatni. Pe­dig a túlbuzgóság veszélyezteti a vi­lágos látást s elismerés helyett könnyen veszedelmet zúdíthat a tanító fejére. Szerintem nem az a jó tanító, aki szemkápráztató sikereket mutat fel, hanem aki megokolt tanítói eljárással éri el a kívánt eredményt, mert az előbbinek hajszolása nyomán tanulási csömör támad a gyermekekben, mig az utóbbinak pedagógiai elveken nyugvó munkája épségben hagyja, sőt éleszti a növendékek tudásvágyát, már pedig a kultúra szempontjából ez a fontos. Tanácsos ezen alapigazság felett úgy a számonkérőnek, mint a tanítónak gondolkoznia. E rövid kité­rés után lássuk a tanító magatartását tanév elején. Ilyenkor a tanító figyelme elsősorban az újoncokra irányul, kiknek lelki világát átlapozgatva, hamarosan rájön, hogy a hat éves gyermek bi­zonyos fokú tudással, értelmiséggel lépi át az iskola küszöbét, mely ugyan magán viseli a hiányos tapasztalat, a csapongó fantázia felületességének bélyegét, de a tanító rendező, kiegé­szítő, megvilágositó munkája után elfogadható tárgyi alapot nyújt a továbbépítésre. Eme alapozó munkálatunk közben a bizalom felkeltése, a gyermekek figyelmének ébrentartása és koncent­rálása, a szoktatás, példaadás, me­lyek a tanítóképzőben mint üres, tar­talom nélküli szólamok suhantak el fülünk mellett, mind életre kelnek s szerepkörhöz jutnak. Gyakorlati fogások alkalmazásában, ötletben kifogyhatatlan ilyenkor a hi­vatásos tanító, mert tudja, hogy az első napok hevében kell a növendé­keket magához bilincselnie. Aki pisz­mog, statisztikát csinál, névsort ir az első napokban a gyermekek jelenlé­tében, az keservesen meglakol hibá­jáért, mert önként feladta az újság ingerében rejlő első hadállást, amit visszaszereznie többé lehetetlenség. Nem kevésbé izgató más kartástól átvett gyermekanyag tudásának, szel­lemi és erkölcsi szintjének megisme­rése és az uj növendékeknek kezünk alá való átformálása. Ez a kabalisz- tikus eljárás mindig kemény munkát ad a tanítónak az első időkben. Ilyen­kor esünk leggyakrabban ama hibába, hogy az alsóbb osztály tanítóját vá­doljuk a gyermekek gyöngeségeért, holott nem az előkészítés hiányossá­gában, hanem a mi türelmünk fogya­tékosságában van a baj gyökere. Mindezeknél szebb, megkapóbb

Next

/
Thumbnails
Contents