Tanügyi Értesítő, 1913 (12. évfolyam, 1-10. szám)
1913-09-01 / 7. szám
7. szám. TANÜGYI ÉRTESÍTŐ 3. oldal Ha egy uj kategóriát állítunk fel, melybe a természetestől eltérő viselkedésű és képességű növendékek sorozhatok s ha a számonkérő tanfelügyelet ezeknek kevésbé fegyelmezettségét, csekélyebb tudását nem Írja a tanító rovására, hanem megértő szaktudással ezeket külön szempontból vizsgálja, úgy a tanító békeséges és eredményes munkája egész éven át biztosítva van. De míg úgy a számonkérő hatóság, mint a tanító csupán osztályt lát maga előtt és nem egye- deket, addig mindkét közeg eljárása nélkülözi a tudományos alapot. Szándékosan időzöm e kérdésnél, mert szinte előrelátható, hogy a tanítóság — tekintettel a minősítés fontosságára — ezután nagyobb eredményeket iparkodik majd felmutatni. Pedig a túlbuzgóság veszélyezteti a világos látást s elismerés helyett könnyen veszedelmet zúdíthat a tanító fejére. Szerintem nem az a jó tanító, aki szemkápráztató sikereket mutat fel, hanem aki megokolt tanítói eljárással éri el a kívánt eredményt, mert az előbbinek hajszolása nyomán tanulási csömör támad a gyermekekben, mig az utóbbinak pedagógiai elveken nyugvó munkája épségben hagyja, sőt éleszti a növendékek tudásvágyát, már pedig a kultúra szempontjából ez a fontos. Tanácsos ezen alapigazság felett úgy a számonkérőnek, mint a tanítónak gondolkoznia. E rövid kitérés után lássuk a tanító magatartását tanév elején. Ilyenkor a tanító figyelme elsősorban az újoncokra irányul, kiknek lelki világát átlapozgatva, hamarosan rájön, hogy a hat éves gyermek bizonyos fokú tudással, értelmiséggel lépi át az iskola küszöbét, mely ugyan magán viseli a hiányos tapasztalat, a csapongó fantázia felületességének bélyegét, de a tanító rendező, kiegészítő, megvilágositó munkája után elfogadható tárgyi alapot nyújt a továbbépítésre. Eme alapozó munkálatunk közben a bizalom felkeltése, a gyermekek figyelmének ébrentartása és koncentrálása, a szoktatás, példaadás, melyek a tanítóképzőben mint üres, tartalom nélküli szólamok suhantak el fülünk mellett, mind életre kelnek s szerepkörhöz jutnak. Gyakorlati fogások alkalmazásában, ötletben kifogyhatatlan ilyenkor a hivatásos tanító, mert tudja, hogy az első napok hevében kell a növendékeket magához bilincselnie. Aki piszmog, statisztikát csinál, névsort ir az első napokban a gyermekek jelenlétében, az keservesen meglakol hibájáért, mert önként feladta az újság ingerében rejlő első hadállást, amit visszaszereznie többé lehetetlenség. Nem kevésbé izgató más kartástól átvett gyermekanyag tudásának, szellemi és erkölcsi szintjének megismerése és az uj növendékeknek kezünk alá való átformálása. Ez a kabalisz- tikus eljárás mindig kemény munkát ad a tanítónak az első időkben. Ilyenkor esünk leggyakrabban ama hibába, hogy az alsóbb osztály tanítóját vádoljuk a gyermekek gyöngeségeért, holott nem az előkészítés hiányosságában, hanem a mi türelmünk fogyatékosságában van a baj gyökere. Mindezeknél szebb, megkapóbb
