Tanügyi Értesítő, 1912 (11. évfolyam, 1-10. szám)

1912-12-01 / 10. szám

6. oldal TANÜGYI ÉRTESÍTŐ 10. szám. az elemi népoktatás ügyét, csak szakszerűen kell felhasználni és úgy a kormány, vala­mint az iskolafentartó hatóság által meg­kívánt eredmény minden téren elérhető lesz. A részletes tanmenet a szerző tulajdona; ára 5 K. Kapható a szerzőnél. (Felsőkáz- nacson, up. Márkaszék, Szilágy vármegye.) M.J. „Darwin“. Ez a cime egy uj, igazán nép­szerűén, csevegő módon megirt természet- tudományi folyóiratnak, melyik október el­seje óta dr. Fülöp Zsigmond szerkesztésé­ben és kiadásában jelenik meg. A célja az, hogy a kultúra haladása iránt érdeklődő magyar közönséget szórakoztatva tájékoz­tassa a természettudományok minden ágá­nak haladásáról. Vannak benne nagyobb cikkek is. de a legérdekesebb és legfonto­sabb rész az állandó rovatok, amilyenek „az orvostudomány haladása“, „a technika haladása“, „a mikroszkóp csodái“, „külön­félék“, stb. Az olvasásához illetve megér­téséhez nem kell semmiféle előismeret, minden könnyen, érthetően és érdekesen van megírva, s bőven illusztrálva. A kiállí­tása csinos, amellett olcsó. Két hetenkint jelenik meg s egész évre csak 10 korona. Mutatványszámot szívesen küld a kiadóhi­vatal. (Budapest, Andrássy-ut 60.) Vallásos színjáték a karácsonyi ün­nepekre, öt felvonásban. Irta Jósvay Gá­bor kántortanitó. Kiadja Novotha Andor könyvkereskedése, Jászberény. Második ki­adás. Ára 70 fillér. Jósvay karácsonyi szin- játéka a már elég gazdag ilynemű irodalom­ban kellemes meglepetést fog kelteni. A mű első kiadása is magára vonta a hozzáértők figyelmét, a második kiadásban pedig ki­javította szerző a mű egyetlen fogyatékos­ságát; s most már számolva a színpadi hatás követelményeivel, a szépen kidolgo­zott jeleneteket úgy sorokoztatja egymás mellé, hogy azok nem csupán olvasva ér­dekesek, hanem a színpadon is hatással érvényesülnek. A színjáték az erény diada­lát ünnepli a bűn, a sötétség fölött. A szín­játék meséje egyszerű, természetes; szöve­vényes meseszövés itt nem is helyénvaló. Nyelve tiszta, folyékony és magyaros, a je­lenetek beállítása hatásos, az alkalmi éne­kek szövege és zenéje kifogástalan. Gyermekek a szanatóriumban. Sebők Zsigmond és Benedek Elek képes gyermek­lapja, a Jó Pajtás legújabb, november 10-iki számában jelenti, hogy előfizetőinek értékes, uj kedvezményt nyújthat: minden évben öt félingyenes és kedvezményes helyet tud ki­eszközölni a Délmagyarországi Közművelő­dési Egyesület czirkveniczai iskola-szana- toriumában, az egyesület szives ajánlata folytán. Ez is egy uj szál, amely összeköti a Jó Pajtás-t olvasóival. A Jó Pajtást-t a Franklin-társulat adja ki; előfizetési ára negyedévre 2-50 korona, fél évre 5 korona, egész évre 10 korona. Egyes szám ára 20 fillér. Előfizetéseket elfogad és mutatvány- számokat küld a „Jó Pajtás“ kiadóhivatala Budapest, IV., Egyetem-utca 4. ♦♦♦ HIURTRLOS RÉSZ Figyelmeztetés. A kir. fantelügyelő rendeletéi egyenkint be- iktatandók. Minden rendelet tartalmának kivonata a számával és a kir. tanfelügyelő vonatkozó számával is ellátva leírandó. Ezen papírlapra a „Tanügyi Értesítő“ illető száma is feljegyzendő. 2852—1912. tfsz. A polgári, el. népiskolák és a gazd. szaktanitós ism. iskolák igazgatóságai­nak (vezető tanítóinak). A nagymélt. vallás és közokt. miniszter ur 82161—912. sz. rendelete alapján min­den iskola igazgatósága (vezetö-tanitója) junius hó 1-ig tartozik bejelenteni, hogy a békenapot miként ünnepelte meg azon cél­ból, hogy a kir. tanfelügyelőség erről is­kolafajok szerint a nagymélt. vallás és közokt. miniszter urnák külön-kiilön felter­jesztést tegyen.

Next

/
Thumbnails
Contents