Tanügyi Értesítő, 1912 (11. évfolyam, 1-10. szám)
1912-11-01 / 9. szám
4 oldal TANÜGYI ÉRTESÍTŐ 9. szám . . . Gyönyörű jelensége az az életnek, mikor egy ifjú elindul élete ösvényén a munkával és ez a munka kiséri őt folyton folyvást. És mikor hosszú évtizedek után leesik a gondoktól fáradt főre az élet hava, mikor az egykor sugár, délceg ifjú teste meghajlik és oda érnek evvel a munkával együtt az élet mély, nagy barázdájához . . . akkor a tisztes öreggé lett ifjú szól a munkához: Jöjj, menjünk tovább ! . . A lelkem még dolgozni kíván ... És akkor lehajlik a királyi kegy, a legelső magyar embernek, a legfőbb bírónak elismerő szava hangzik, látható alakban való kitüntetése érkezik, szólván a polgárnak, a munkásnak szóló legszebb, legtiszteletreméltóbb elismerésével : — Megállj, becsületes melledre, eszmékért dobogó szived felé, őszbe borult, lehajlott fejed köré teszem elismerésemet! Te nekem, a hazának és nemzetnek áldoztad életedet, most én aranyozom meg a Te öregségedet .. . tisztes, becsületes, érdemes életedet . . . Hölgyeim és Uraim! Az aranyér- demkereszt sok kebelen, sok szív fölött függhet ebben az országban, ebben a mi társadalmunkban. De egy bizonyos, hogy ennek az aranynak tartalma csak akkor igaz, fénye és értéke csak akkor való, ha két próbát áll ki. Az egyik az érdemrend tulajdonosának benső ereje, értéke és valósága. A második a tiszta, igaz és megvesz- tegethetlen közvélemény ítélete. E két feltételnek harmóniája adhatja csak meg az érdemrendnek nemcsak jelentőségét, nemcsak valódiságát, nemcsak szépségét, de eszményét is! Kell-e rámutatnom, hogy e két próba Önre nézve igentisztelt Elnök, igazgató Ur mily gyönyörű, mily őszinte, mily hatalmas jelenségekben nyilatkozik meg. Kell-e rámutatnom érdemeire? Kell-e hivatkoznom a közörömre, mely kitüntetése nyomában keletkezett?! A száz és ezer tanítványának örömtől sugárzó arcára, a polgártársak szemeiben megrezzent könnyekre; azok örömkönnyeire,akikkel mindig és együtt dolgozott! És kell-e mondanom, hogy a mi családunkban, a megye és szabadkirályi város tanítóságának nagy és szép családjában is örömtüzek gyul- nak, ünnepszámba menő emlékek újulnak, őszinte, igaz szivek ujongnak, hogy van hát ünnep a mi világunkban is, amely zavartalan irigység és visz- szavonás nélkül való. Amely tiszta, mint a napsugár, mely a maga ősforrásaiból ered és általános, mint a harmat áldása, mely minden növényt, minden virágot felkeres. És végre kell-e mondanom, hogy enmagam is a tiszta örömnek boldogságával, a családfőnek büszkeségével lépek ön elé igentisztelt Elnök-Igazgató ur, hogy Főispánunk megbízásából, — aki nagyrabecsüli a népoktatást és annak munkásait s akit igaz sajnálatára, gyöngélkedés akadályozott abban, hogy személyesen tegye — Önnek keblében dobogó szive fölé tűzzem azt a jelvényt, melyet fölsé-
