Tanügyi Értesítő, 1912 (11. évfolyam, 1-10. szám)

1912-06-15 / 6. szám

18

TANÜGYI ÉRTESÍTŐ.

Kritikusi szemmel vizsgálgatja az elméje gazdagítására szánt itanulmányokat. Ez fölösleges, az haszontalan, amaz meg épen elvetendő, úgy hogy végül arra az igazságra lyukad ki, hogy egyáltalában kár tanulni mert az ügyes, életre való ember mindig boldogul, mig a legszorgalmasabb is, ha kellőképen forgolódni nem tud, menthetetlenül elsüllyed a vetélkedő törekvések óriási tengerében.

S kialakul benne egy eléggé el nem Ítélhető balfelfogás, amely, (Sajnos, a leggyakrabban akkor bosszulja meg magát, amikor már késő ujjal, helyessel kicserélni. A proletárok serege nőttön-nő, gúnyosan nézi őket a testi munka kérgestenyerü, kékbluzos embere, s nem lát bennük egyebet, hitvány heréknél, akik az ő verejtékén élősködnek. S nincs-e igaza? Ki amire adja magát, abban, s annak éljen s tajíiulja meg, hogy amit akár a test, aká’- a lélek önként szán a munkának, tetézve száll, vissza forrásához, szent igékén t hirdetve, hogy az élet csak a tevékenységgel élet,- nélküle merő halál.

Ezt az igazíságot kellene kezdettől fogva beléoltani minden gyermek leikébe. Meg is teszi minden értélmesén gondolkodó szülő, nevelő, tanító, de olyan nehezen fogan meg. Sajátságos vonása a gyermeknek, hogy csaknem mindig kézzel-lábbal kapálózik a saját java ellen.

Még a tehetséges, szorgalmas is, aki valóságos bürokrata módjára végzi el mindennapi kötelességeit, nem önszántából, kédv- vel, hanem valami felsőbb hatalom kényszere folytán buzgólkodik, mint a minő: a büntetéstől való félejem, a jutalom reménye, ditísőségvágy stbl A legtöbb egész erejét és furfangját arra fordítja, hogy valahogy ügyesen kibújjék a kötelességteljesités igája alól. Azért történik meg annyiszor, hogy amaz az élet piacára kerülve függetlensége érzetében messze veti magától az állítólagos kényszermunkát, amely akkor már úgysem hozza meg régi gyümölcseit, emez pedig, észbe kapván, késő belátással igyekszik pótolni az üskola padján elkövetett mulasztást. Amabból tehát gyakran sem- tni sem lesz, mig emez kellő önfegyelmezéssel még sokra Viheti.

Az átlag azonban mindig a fentebb említett típus marad': a dologkerülő, külsőségeket hajhásző, tudatlanságában is arrogáns, kérkedő parazita, akinek szemében az ember tragédiája hitvány komédiává aljasul, ahol a félreértések, alakoskodások láncolata helyettesíti a komoly tartalmat.