Tanügyi Értesítő, 1912 (11. évfolyam, 1-10. szám)

1912-06-15 / 6. szám

16

TANÜGYI ÉRTESÍTŐ.

Szent neveddel telve száll el Minden fájó sóhajom,

Életem adója, rólad Szól a méla csend nekem S téged áld e csend ölében Szivem, könnyező szemem.

M-n.

A modern gyermek természetrajza.

Nagyon sokszor elfog a hiú vágy, visszatérni gyermekkoromba, amely gondokban oly szegény, reményekben oly gazdag volt. De ép oly gyakran szeretnék belépillantani rég múlt idők ködbe veszett távolába, hogy megismerhessem azok embereit, nem

úgy. amint könyvekben olvastam, róluk, hanem úgy

amint igazán éltek. Különösen a régi kor gyermekének világa érdekelne, azé a gyermeké, aki, mig öntudatlan boldogságban cseperedik fel, mindig egyforma, de mihelyt a kultúra emlőjére kerül, azonnal a legkülönbözőbb változatokban jelenik meg. És szeretném magam odavarázsolni a nagy Moliére korába, hogy személyesen győződjem meg róla, vájjon csakugyan igaza volt-e, amikor képzelt betegének ajkára adta ezt a sokat mondó kijelentést : «Äh! nincsenek többé gyermekek.»

Ha igaza volt, igazzá válik az a tétel is, amelyet mi meglett emberek oly szívesen döntenénk meg, hogy t. i. a világon semmi (sem uj, örökös körforgásban ismétlődik képkép után, mint a panoptikum hengerében s gyakran a legszélsőbb végletek is szeretve ölelkeznek egymással. S minthogy épen a gyermekről van szó, igazzá válik az is, hogy a modern gyermek, minden erényével, hibájával,, csak ismétlődése a régi jó idők gyermekének.

Minden nevelési hatás a körülményektől függvén: nem érdektelen megvizsgálni, miféle tényezők működtek közre a modern gyermek természetének megalkotásában, előre bocsátva, hogy a régi és újkor gyermekének összehasonlítása az előbb említették