Tanügyi Értesítő, 1911 (10. évfolyam, 1-10. szám)
1911-04-15 / 4. szám
TANÜGYI ÉRTESÍTŐ 9 gokban, sőt már a színházakban is halljuk. S nem bántja ez hallóérzésünket? Sajnos nem. Mig külföldön Németországban, Svédországban — ahol külön egyesület alakult nyelvük tisztasága érdekében — nagy gondot fordítanak a nyelvre, addig hozzánk egész sereg idegen szó jön forgalomba. Külföldön belátják, hogy a nyelv ügye nemzeti, ügy. Nálunk is ennek kellene lennie. Nyelvünk elég gazdag kifejezésekben, szólásmódokban arra nézve, hogy a fölösleges idegen szavak használatát kiszorítsuk, s e helyett a magyart helyezzük előtérbe. Hogy ezt elérhessük, népszerűsíteni kell a magyar nyelv ügyét felolvasásokkal, előadásokkal, minden szaktudományi színezet nélkül. A nép legtöbbet felolvasásokból meríthet s ezzel mintegy szellemi táplálékot is nyújtunk. Miből merit ma a nép szellemi táplálékot? Hírlapokból. Igen ám csakhogy a hírlapokban is csak úgy hemzseg az idegenszerűség, főkép a négy filléres lapokban. — Ezen feltétlenül segítenünk kell. Szent kötelességünk megvédeni nyelvünk tisztaságát. Elvégre lássuk be, mily veszedelem származhatik ebből egy pár évtized múlva. Keltsük fel a nép érdeklődését nyelvünk érdekében. Világosítsuk fel, a nép öntudatlanul is elkövet ilyen hibákat. Sokszor nem is tudja, hogy idegen szellemben beszél. Sok idegen szót már magyarnak gondol, annyira megszokta, annyira rá áll a nyelvre. A nyelvész meg az iró, tanár meg a tanító fogjanak kezet egymással. A nyelvész, az iró teremtsen, alkosson, a tanár meg a tanító oltsa, cseppegtesse bele az ifjú szivébe idejekorán, még mielőtt elsajátítaná az idegen szólásmódokat. Küzdjünk a fölösleges idegen szavak ellen. Óvjuk meg az Arany jános, Petőfi, Vörösmarty zengzetes nyelvét az idegenszerűségtől. Alkalmunk van, csak akarat kell. Ha küzdünk, dolgozunk, úgy munkánk sem lesz eredménytelen, nem rutitják el idegen szavak nyelvünket, s nyelvünk ismét az Arany, Petőfi, Vörösmarty nyelve lesz. (Budapest.) Marosán Mihály.
