Tanügyi Értesítő, 1911 (10. évfolyam, 1-10. szám)
1911-04-15 / 4. szám
TANÜGYI ÉRTESÍTŐ 7 Ilynemű nevelői munkásságunk alapjául az oktatáshoz hasonlóan szemléletet, ha ez nem lehetséges, az érzést kell vennünk, nem feledvén, hogy itt is az egyéniség kiismerése elengedhetetlen nemcsak, hanem a környezetet is' számításba kell vennünk. Kedvező körülmények között levő gyermeknél a nevelés hatása gyorsan és biztosan föllelhető, mig nevelési szempontból kedvezőtien helyzetben levő tanulóknál sok szép törekvésünk jó ideig eredménytelen időpazarlás lesz. Most szóljunk valamit a tanító egyéniségéről is. Akkor felelhet meg legjobban a tanító nevelés terén reá háramló feladatoknak, ha felölti magára a hivatásához nagyon is méltó vértet, a szeretetet. Ez az az erő, ez az a nap, mely ha széthinti sugarait az iskolában, melegség támad a kicsiny szivekben, boldogság ül az arcokon. Enélküi tanító ne lépje át az iskola küszöbét. Kinek tanítványaihoz nincsen nyájas, résztvevő szava, ki csak kényszerűségből és csupán életmód céljából, de nem egyúttal hivatás és gyermekszeretettel lép a terembe, annak tanítványai, nem találván fel a családi élet folytatásaként megkivántató meleg, bizalmas légkört: elkívánkoznak onnan s eredményes nevelésben nem részesülnek. Az erkölcsi nevelés előbbre viteléhez a legalkalmasabb eszközül kínálkozik a beszéd- és értelemgyakorlat; méltán csatlakozik a rajz, ének. Legkiválóbb tényező azonban a tanulók előtt a tanító személye és magatartása. Emberi gyarlóságát a tanító sem vetkez- heti le teljesen, de magunk által ismert fogyatkozásaink leküzdésére törekedjünk akkor, mikor a tanterem légkörében mozgunk. „Oldd le saruidat, mert ez a hely szent hely“, vagyis hagyd kívül gondjaidat s vidám, derült kedéllyel szeretetet bizalmat keltő hangulattal állj tanítványaid elé. Varázsoljuk szeretet és béke hajlékává, ünnepies hangulatú teremmé az iskolát, akkor minden szó, mely ott elhangzik, maradandó nyomot hagy a gyermek leikéken. Igyekezzünk úgy megkedvelteim a nevelés és oktatás csarnokát, hogy ne vágyva, hanem könnyezve távozzanak onnan az iskolai évek leteltével s ha felnőtt korában, az élet terhei alatt roskadozva, eszébe jut az iskolában kedvesen eltöltött idő, óhajtsa azt vissza, ezt mondván: óh boldog kor, jöjj vissza egy szóra. . . . (Apa). Kincs József.
