Tanügyi Értesítő, 1911 (10. évfolyam, 1-10. szám)
1911-12-15 / 10. szám
6 TANÜGYI ÉRTESÍTŐ Az hogy sorsá-öl -egy kis életrajz által is értesült, fölkelté érdeklődését, rokonszenvét. Ha bánatot olvasott a költeményben tudja, hogy öszeszorult-e az ő szive is összeszorult ? Mert a gyermek kedélye sokkal fogékonyabb s az impressió minősége lényeges tényező a nevelésben. A zenével még inkább lehet impressiót kifejteni Ha például a gyermek, midőn a Szózatra tanítják, megtudja, ki volt ez a: Vörösmarthy s mi adott okot e költemény megírására, s tudja, ki volt Egressy, a ki a költeményt meg- zenésitette: nem fogja-e jobb kedvvel tanulni? A kit ismerünk, annak szép müvte még becsesebb előttiünk. Meg kell tehát a gyermekeket ismertetni a nemzeti- és a világzene művészetének nagyságaival is, a kiknek a haladás terén legalább is van any- nyi érdémük, mint nem egy legendaszerü vitéz alaknak, s kiknek életében elég olyan esemény fordul elő, meillyet a gyermek kép- zelmére lehet hatni. Valamint a gyakorlati, tudománynak vannak áldozatai, melyeket nagy példákként szokás a gyermekek lelki szemei elé állítani: úgy a müvészetnék is vannak martyr- diadalmasai és martyrjai, a kiknek élete tanulságos könyv, a kiknek küzdelme példa, mely megedzheti a fiatal lelket a munkára, türelemre kitartásra. Nagyon szükségesnek tartsuk tehát, hogy az olvasó-könyveket revideáló bizottságok foglalkozzanak e kérdéssel és adják utasításban ax olvasókönyv-szerkesztőknek, hogy a művészeteknek és ezek közt a zenének méltó helyet juttassanak munkáikban^ Mi kellene tehát? Első sorban is apró események, adomáik elbeszélése a ze- níetörténelemből Természetesen nem doctrinaire módon, hanem érdekesen megírva, a gyermek szellemi fejlesztéséhez mérten mégválogatva. Zeneszerzők életrajzai, különös tekintettel a hazai szerzőkre A dal- és zene szerepe egyes népéknél, dalregék. Az egyes hangszerek eredetéhez fűződő történetkék, adomák. Mindezek csak futólagos iránypontok Részletezni különben sem lehet, hogy mit kellene fölvenni. Az anyag nagy és változatos és az olvasókönyvnek is évekre szól, kezdve az elemi isko-> látói fel a középiskolai felsőbb osztályokig. Főleg az elemi iskola olvasókönyvekről szólunk. Ezekben alig