Tanügyi Értesítő, 1911 (10. évfolyam, 1-10. szám)

1911-10-15 / 8. szám

TANÜGYI ÉRTESÍTŐ

5

szervezkedésre és erőgyűjtésre szorítkozik. Ha ezt a munkát eredményesen végezhetjük, akkor remélhető, hogy a folyó iskolaév végén az egyesület már jelentékeny szolgálatokat tehet a tanítóságnak.

Tudvalevő, hogy a tanítói pálya nagyon megviseli munkásainak egészségét. A lélekző szervek és az egész idegrendsze, korai megromlása talán egyetlen 'más pályán sem oly gyakori mint a mienken. És nem igen segit ezen a bajon a nyári szünidő sem, mert a tanítók túlnyomó többsége nem rendelkezik a legminimálisabb anyagi eszközökkel sem megtámadott egészsége helyreállítására. A baj kezdő fokán többnyire elég volna néhány heti levegőváltozás és teljesen gondtalan élet a Balatonnál, a Tátrában, vagy a tengerparton; a betegség későbbi stádiumában is segíthetne még a gondos szanatóriumi kezelés. De a tanítók fizetéséből még erre sem telik és a megtámadott szervezetű tanító kénytelen tovább robotolni szenvedő testtel, betegen, mig ki nem dűl a munkából. És akkor már nincs gyógyulás. Beáll a korai rokkantság, vagy a korai halál. A kultúra elveszíti derék munkásait sok szerencsétlen család elveszíti föntartóját. A társadalom és az állam pedig tétlenül nézi ezt a romlást.

A mi egyesületünk a tanítóságnak ezen a nagy baján akar segíteni. Olcsó üdülést akar biztosítani azoknak, akik még nem betegek, csak kimerültek"; olcsó és amint lehet igyenes gyógyulást szoknak, akiket már megtámadott a betegség. Egyelőre ideiglenes később állandó üdülő- és gyógyhelyeket akarunk berendezni a Balaton mellett, a Tátrában és a tengerparton. Egyelőre már meglévő szanatóriumokban akarjuk elhelyezni beteg kartársainkat, később magunk is akarunk szanatóriumot fölállítani számunkra.

Nagy és szép célokat tűztünk tehát magunk elé. Hogy meg- valósithatjuk-e azokat egyáltalában és ha igen, mennyi idő alatt és milyen terjedelemben valósíthatjuk meg, az legelső sorban a tanítóság buzgalmától függ- A nagy cél érdekében szükséges tehát hogy minden tanitótársunk csatlakozzék egyesületünkhöz, lépjen be tagul egyesületünk kötelékébe, támogasson bennünket nagy munkánkban, amelyre csak azért mertünk vállalkozni, mert bíztunk abban, hogy a tanítóság méltányolja és támogatja törekvésünket.

Kedves tanitótársaink, senki sem tudhatja, mikor szorul ennek az egyesületnek szerető, kartársi támogatására és boldog az, aki soha sem szorul rája, aki a nagy kulturmunkában elfáradt,