Tanügyi Értesítő, 1911 (10. évfolyam, 1-10. szám)
1911-05-15 / 5. szám
14 TANÜGYI ÉRTESÍTŐ nem tud — azzal felel a kérdésre, hogy ölébe kapja a kis fiát, s okos fejét magához szorítva: hangtalanul önti könnyei záporát annak kis arcára, mely most már mint finom patak, apró kristályokban pereg le mindkettőjük arcára, mint élő tanúja az eltűnt boldogságnak, az igazi fájdalomnak és mélységes szenvedésnek. Keblének lázas hullámzása, szelíd arcának megnyúlt vonásai, elárulják a vihart, mely bensőjében tombol. Aztán mintegy önmagától kérdezi: hogy is volt tavaly ilyenkor ? Óh, a feleletet megadja a komor valóság, mely lényén, egész valóján elömlik. Az a boldogság csak volt, s többé nem létezik reá nézve ! Óh! mi egészen más volt az az élet. Mint a madárka az ő apró fiókáit, úgy takargatta őket gondosságával; úgy őrizte őket még a szél fuvása ellen is; úgy derftette őket jókedvre egy-egy szeretetteljes mosolyával, egy-egy édes biztató szavával. Most mindennek vége. Ma templomban volt. De onnan is csak szomorúságot hozott el magával. Mindenki örül a feltámadás ünnepén. Az ő szivében nincs feltámadás. Ő a feltámadás ünnepén csak veszteségét s eltemetett reményeit siratja. Idestova egy féléve, hogy jó férjét eltemette. Óh! mennyit szenvedett azóta; s mennyit kell még küzdenie, mig ártatlan gyermekeit felnevelheti. A jólelkü tanfelügyelő ur biztatta, hogy ne essék kétségbe, majd gondja lesz reá s apró gyermekeire. Őt, magát, betette ezen faluba menházvezetőnőnek, gyermekeiről- is majd gondoskodik, ha elérik azon kort, midőn neveltetésük szükségessé válik. Bizony! az a kis fizetés, mit szolgálata fejében kap, édeskevés ahhoz, hogy elvesztett anyagi helyzetét pótolja. Így mellék- keresethez kell folyamodnia, mely szerény szükségletét legalább némileg pótolja. Mily jó ! hogy leánykorában megszokta a munkát. Előveszi a tüt ismét, s dolgozik másoknak; . . . gyermekeiért. És dolgoznak azután évekig, sőt évtizedekig sokat, sokat, hogy szivéhez nőtt két kis árvájának sorsán enyhíthessen. Az imádság, a remény, a bizalom voltak szenvedései között hűséges társai. Ezek enyhítették szivének keserűségét, ha csüggedni kezdett. Ezek nem hagyták őt el soha.
