Tanügyi Értesítő, 1910 (9. évfolyam, 1-10. szám)

1910-01-15 / 1. szám

4 TANÜGYI ÉRTESÍTŐ Én megvallom, hogy ilyen kellékekkel kevésbé vagyok felru­házva, mert mint egy régibb kor embere hasonló vagyok a fához, melyről az előhaladt idő szele a leveleket lassanként leszedi s maholnap lombtalanná válik; hogy mégis a tantervnek s a hozzá­fűzött utasításnak az én munkakörembe eső egy-két részletével foglalkozni bátorkodom, annak oka az : mert azt hiszem, hogy esetleg a hivatásosabbak közül többen lesznek, kik megtörve a hallgatást, simán elmondják a maguk nézetét, s az igy keletkező eszmecserék kohójából valami haszon hárulhat a tanítói munkálkodásra is. E bevezetés után áttérek tárgyam lényegére. A tantervhez adott utasítás a II. osztály nyelvtani anyagának a helyesírás tanítására vonatkozó előismeretek tárgyalását irja elő; kezdetben ismertetni kívánja a mondat fogalmát, azután előveszi a szótagolást, majd a hangok és betűk ismertetését, végül pedig az írás-jelek használatát. A tantervben irt s használatban levő kézi­könyvünk a fentebb irt tananyagot feldolgozásában következőleg láttatja: az 1-ső szakaszban tárgyalja a beszédet, a 2-ban a mondat fogalmát, 3-, 4- és 5-ik szakaszokban az irás-jeleket, az 5- és 6-ik szakaszban és szótagolással, a 7-, 8-, 9-, 10-, 11-, 12- és 13-ik szakaszban a hangok és betűk, 14-ik szakaszban a szavak megszakításával, a 14—18-ik szakaszban pedig a szavak jelenté­sével foglalkozik. Vagy ha a tananyag beosztását időszakra változ­tatjuk, a tantervnek felhasználható részét 9 hónapban állapítva meg, a 18-ik szakaszból átlag minden hónapra két szakasz letárgyalása esik. Ha a tentervben megállapított tanmenetet összehasonlítjuk a tankönyv beosztásával, azonnal szembetűnik,, hogy a tankönyvirók a tanterv utasítását tévesen fogták fel, mert az utasítás az iráspélda használatát legutolsó helyen említi, mig a tankönyv mindjárt az iskolai év elején az Írásjelek használatával foglalkozik s a II. osztály növendékeivel megfelelő mondatokat kiván íratni. Ha más fogyat­kozása nem volna is, ez az egy kívánatossá teszi, hogy a köny­vecske más beosztást és alapos átdolgozást nyerjen. A helyesírási ismeretek tanításához az első lépés nem az Írásjelek használata, hanem a szavak helyes leírása s ha a II. osztályban mindjárt a mondatok szerkesztésével kell vesződnünk, ez hasonló ahhoz, mikor a fiú előbb akar megszületni az apjánál. Aztán mit szólnánk ahhoz, ha pl. valaki az irás tanitását nem vonalak és betűk, hanem egye­nesen a szavak írásával kezdené ? A mondat fogalmával nagyon sok közülük még a III. és IV. osztályban sincs egészen tisztában, hogyan lehessen akkor a II. osztályban mindjárt a tanév elején a tanítástól megfelelő sikert várni, abban az osztályban, ahol helyesen cselekszik a tanító, ha a tanév elején az első hetekben nem nyelvtani dolgok, hanem az Írás tanítására fekteti a fősulyt. Az utasításnak két sorban kifejezett elve, mely a II. osz­tály anyagául a helyesírási előismeretek tanitását irja elő, egé­szen helyes, mert itt a tanító a rendelkezésére álló időt célszerüb-

Next

/
Thumbnails
Contents