Tanügyi Értesítő, 1910 (9. évfolyam, 1-10. szám)
1910-12-15 / 10. szám
16 TANÜGYI ÉRTESÍTŐ vallás tanítását, a hitéleti nevelést a családra, azaz a szülőkre kell hagyni. Hogy a hittani nevelésnek egyedül a családban való tanítása nincs hátrányái a az illető vallás terjedésének és megtartásának, legfényesebb bizonyítéka és példája a zsidók vallása. Széles e világnak egy vallása sem ment annyi üldözésen, mellőzésen és csapásokon keresztül, mint éppen a zsidó vallás és mit látunk? Azt, hogy annál jobban ragaszkodott vallásához a zsidóság, mennél jobban üldözték. Másik példája Amerika és Anglia. Ott az állami iskolákban nem tanítják a hittant. Azért ki merné mondani, hogy e két állam nem vallásos? És ez helyes is. Mert csak addig tartják az elemi iskolai tanulók egymást egyformáknak, mig a hittant nem tanulják. Utána már ellenségeskedés, gúnyolódás, idegenkedés kap lábra köztük, pedig az iskola célja nem ez, nem elkülöníteni akar az iskola, hanem egyesíteni, az általános tudást terjeszteni fele- kezeire való tekintet nélkül. Régebben a papok voltak a tudományok letéteményesei s igy ők nevelték az emberiséget, természetes, hogy vallási felfogásuk szerint különültek el az iskolák is. De ma? „A kultúrának és emberi fejlődésnek ellenőrzője az álltam, az a szigorú és hatalmas gyám, mely minden egyes polgára fölött őrködik, amelynek érdeke, hogy a gyermek a jövendő állam fenntartója és védelmezője, egy egységes állami és emberi érdek szerint nevelődjék és éppen ez az állam nem engedhetné meg, hogy iskolák támadjanak, melyeket más szempontok is vezéreljenek“. De más tekintetben is hátrányos a felekezeti nevelés. A túlzott felekezeti féltékenység az állammal szemben okozza azt, hogy a felekezeti iskolák legnagyobb része túlzsúfolt s mivel az egyházak anyagi ereje nem elegendő tanerő tartására s nem elég az iskolák modern felszerelésére sem, világos, hogy e miatt szenved a tanítás és szenved ezzel a közművelődés, a kultúra is. Egy másik hibája a nevelésnek a történelemnek mai helytelen tanítási módjában van. Előre kijelentem, hogy nem helyeslem azoknak a túlzóknak felfogását, akik a történelem hőseit „kul- turbestiák“-nak nevezik. Nem, ez őrült túlzás, mert hazafiasság nélkül nincs állami lét, nincs meg az összetartozás érzete s ebből kifolyólag nincs meg veszedelem esetén az egymás érdekeinek kölcsönös megvédésére való törekvés sem, Ez tehát absurd dolog. De viszont éppen úgy kifogásolni való a másik túlzás is, t. i. amely az állam fennmaradását tisztán csak a történelmi hősök vi