Tanügyi Értesítő, 1910 (9. évfolyam, 1-10. szám)

1910-12-15 / 10. szám

10

TANÜGYI ÉRTESÍTŐ

mely kioltotta a lámpást, azért valljuk be, mégis csak a tanítóknak világított és pedig ingyen. A leány azonban nem halt meg, csak aludott s a Néptanítók Lapja mint rendeleti hivatalos közlöny uj életre ébredt; tájékoztatónak igy is jó, de többet ért ha- sonlíthatlanul mint tanügyi szaklap, mert hetenként bekopogtatott minden iskola ajtaján s most ezeknek az iskoláknak nagy része szaklap nélkül várja az idők megváltozását, mert csekély azon tanítók száma, kiknek anyagi helyzete lehetővé teszi, hogy szaklapot járassanak. A körülményekből könnyen érthetővé válik, hogy a közelebbi időben több tanügyi lap indult meg, melyek aztán minden subventió hiányában a hazai tanítóság pártolásától várják a megélhetést. Hivatásunkból kifolyólag kötelességünk volna azért, hogy magunkat megadóztatva, főként a népesebb tanítótestületek szellemi táplálékról gondoskodjanak s a tanügyi irodalom jobbjait pártfogásukba vegyék, mert mint egyik régi munkása a tanításnak tapasztalatból mondhatom, hogy aki tanul, halad, aki alszik, marad.

Egy idő óta kisért a kérdés s most egy elsőrangú tanítóegyesület tűzte ki tárgyalásra, hogy az elemi népoktatás terjesztessék ki nyolc évre, tehát a hat osztályú helyett lenne nyolc osztályú elemi iskola. Nagy kérdés ez, melynek képe messze eső jövendő sűrű ködébe van temetve ; talán 50 év múlva lehet vele komolyabban foglalkozni, ma még eszembe juttatja a kakasf, mely a hajnalt akarva jelezni, 11 órakor álmosan elkukorikolja magát. Negyvenkét éve múlt népoktatási törvényünk megalkotásának s ez a hosszú idő kevés volt arra, hogy minden pontjában és célzatában megvalósulást nyerjen, mert a magyar állam közgazdasági és politikai helyzeténél fogva a megvalósuláshoz kellő erővel nem rendelkezett. Bárcsak hat osztályú elemi iskolánk volna minden községben, betöltve azt a hivatást, mit népoktatási törvényünk előír! De száz meg száz község van, melyben egyáltalán nincs iskola. Nagyon elszámítja magát és rósz gazda az, aki egy épületet nem képes tető ala hozni, és azon töri a fejét, hogy egy másik nagyobb épületnek ásássá meg az alapját. Nincs a hazában egy mélyen érző magyar szív, aki ne óhajtaná, hogy népoktatásunk mintaszerű legyen, sőt egyben-másban megelőzze a műveltebb népesebb és hatalmasabb külföldet, de a tetőre ne madárszárnyakon, de biztos lábakkal lépésről-lépésre haladva fussunk fel.