Tanügyi Értesítő, 1910 (9. évfolyam, 1-10. szám)
1910-11-15 / 9. szám
12 TANÜGYI ÉRTESÍTŐ Kezdjük a „Felköszöntő“ verset: Kedvben ég a csont veleje már is, És eremben a kéj habja forr; Üdv neked te mámorok hazája! Üdv neked te mámor anyja, bor! Vagy mikor a mulatságot festi, melynek az emberek kellő közepén vannak, mikor a dinomdánom folyik, mily felségesen szólal meg mikor ezt mondja: „A bubánat szivet vágó ürgefi Borral lehet, borral kell kiönteni És tovább mikor a jókedv tetőpontra hágott, szinte hallja az ember mikor oda zúgja: „S mi ad elvet, hogyha nem bor és leány? Éljen a lány, éljen a bor, húzd cigány! De bármelyik versében is énekel a borról, az mind arany igazság és azok nemes egyszerűsége csupa közvetlenséggel hat pl. a „Szomjas ember“-ről szóló verse, mely igy szól:; „Száraz kút a gégém csapja, Süti a szomjúság napja Még meggyül Ha rá boreső nem hull.“ Vagy: „Az én torkom álló malom ügy őröl ha meglocsolom.“ Számtalan dalát lehetne még felemlíteni, mit a bor dicsőítéséről zeng, de türelmükkel nem akarok visszaélni és azért csak egyet „A borozó“ cimü vers első és utolsó szakát idézem, melyben ezt mondja: „Gondüző borocska mellett Vigan élem életem Gondüző borocska mellett Sors, hatalmad megvetem.
