Tanügyi Értesítő, 1910 (9. évfolyam, 1-10. szám)
1910-10-15 / 8. szám
12 TANÜGYI ÉRTESÍTŐ dést tanúsítottam a búza áráról, a paradicsom és ugorka eltevési módjáról, a világ végéről, — tanácsot adtam a szerkesztőknek a lap alakjára, címére, betűire nézve. Érdeklődésemet szívesen vették, mert gyakran hasábokat üzentek. Ezt már kész kariérnek tekintettem s megvoltam győződve, hogy a világirodalomban hely van biztosítva számomra. Az ugyan aggasztott, hogy a sok üzenet között ilyenek is előfordultak: „Ne éljen vissza az ugorka szezonnal, mert egyik munkatársunk, förmedvényeinek olvasása közben rosszul lett.“ Vagy „ . . . tanácsát köszönjük, alkalmilag — besavanyítjuk.“ Hogy gyorsan növekedő irodalmi tehetségemet jobban érvényesíthessem, az időjárás is közreműködött. Kissé összefüggéstelennek látszik a dolog, — de úgy van. Egyik nap óriási vihar dúlt végig a falun. A viharhozta jég mindent elvert, a szélvész fákat döntött ki, a kissebb házak romba dőlve nézték a vihar elvonulását. A kínálkozó alkalmat helyesen használva föl, tudósítást készítettem a rendkívüli viharról. Éjfél után két óráig dolgoztam a tudósításon. A természet tombolását olyan szépen s oly hűen írtam le, hogy annak újbóli elolvasásakor magam is csodálkozásba törtem ki. A tudósítás rövid volt, csupán egy és fél iv papirt foglalt el. Az éj további részét álmatlanul töltöttem- Gondolatban már ott ültem valamelyik szerkesztőség asztala előtt s büszkén osztottam az anyagot az alázatos munkatársak között. Reggelre kelve borítékba zártam s express ajánlottként hazánk első napilapjának címére adtam föl a tudósítást. Kinos órákat, sőt perceket éltem át. Jóval a hivatalos órák előtt már ott sétáltam a postahelyiség ablaka alatt, várva a pesti lapokat. A lapot elejétől-végig elolvastam, mert nem tudtam határozottan megállapítani a cikk fontosságát s igy nem voltam biztos a dologban, vezércikknek, kisebb cikknek vagy tárcának fogják fölhasználni azt. Három napig eredménytelenül kerestem cikkemet. Negyedik nap végre nyomára akadtam. Igen! csak a nyomára, mert a szerkesztő iszonyú cenzúrát gyakorolt fölötte. Élénk színekkel lefestett viharomat, kitört, letört fáival és hazáival együtt a lelketlen szerkesztő másfél sorba szorította össze: „Kukuttyinból írják, hogy ott is nagy vihar volt.“ Megrémülve álltam cikkem romjainál. Biztosra vettem, hogy a protekció hiánya miatt ért ily kegyetlenség. Korrupt világot élünk — sóhajtottam — s még a szellemet is a protekció rozsdás szűrőjén bocsátják át.
