Tanügyi Értesítő, 1909 (8. évfolyam, 1-10. szám)
1909-03-25 / 3. szám
tanügyi értesítő 9 rossz tulajdonait, úgy fékezheti meg azok előtörő helytelen indulatait, ha mindezeket önmagával szemben is kellő eréllyel végre tudta hajtani. Nincsen ember hiba nélkül. A nevelő sem tökéletes lény s tanítványait sem teheti azokká. De valamint tanítványait a nevelés a tökéletesedés utján előbbvinni akarja, előbb is kell vinnie s helyes nevelés által bizonyára előbb is viszi, úgy kell neki önmagát elsősorban nevelni, hogy ez utón, a tökéletesedés utján a cél felé minél gyorsabban közeleledjék. Minél kisebb a távolság, mely e céltól elválasztja, annál eredményesebb lehet s bizonyára lesz is nevelő munkája. Mert csak ekkor állhat a tanító mintaképül tanítványai előtt s lehet meg minden szavának az az ereje, hogy attól eltérni meg sem kisértik a tanítványok; csak ekkor állítják a tanítványok maguk elébe példaképpen a tanítót s csak ekkor válik hasznukra, ha tanítójuknak minden szavát szivökbe vésik, minden tettét jövendő cselekedetök zsinórmértékéül tekintik. A példa vonz; minden példa követőkre talál, legyen az jó vagy rossz. Mennyivel inkább sajátjukká igyekeznek tenni s kell is, hogy azzá tegyék a tanítványok tanítójuk tetteit, cselekedeteit. Legyen azért a tanítónak minden szava, minden tette valóban követésre méltó. Ezt pedig csak az önnevelés, önfegyelmezés árán érheti el az által, hogy minden szavát, minden tettét szigorúan bírálja, alsóbbrangu hajlamai, indulatai árjának határt szab, sőt az ilyeneket nemcsak elnyomni igyekezik, hanem azokat végképen kiirtani törekszik s legrosszab esetben előtérbe nyomulni soha nem engedi. Mert mit ér az, — csak példaképen hozom fel, — ha a néptanító, — a népnevelőkről specialiter szólván, — az alkoholizmusról beszél a népnek, annak káros hatását, anyagi, testi és szellemi romboló munkáját fejtegeti — mondjuk — az általa alapított népkörben s maga minden alkalmat felhasznál, hogy ellenkezőleg tegyen, mert nincs ereje önmagában legyőzni e kártékony szenvedély fellépő vagy már uralkodó ördögét. Más szóval: „vizet prédikál, bort iszik.“ Lehet-é ekkor népnevelői működésének sikere, eredménye? Komoly célu-é ekkor az ő működése ? Ha a szülő gyermekei, a nevelő neveltjei, a néptanító tanítványai s a nép előtt — akiknek szintén nevelője, — mint világitó fáklya jár s önéletével mutatja az ösvényt, melyen járniok kell, akkor a nevelés sokféle ágazatu utjai közül a leghelyesebbet választotta. Mert csak igy nevelhet a szülő jó gyermekeket, a nevelő, a tanító jó tanyitványokat, akikből a társadalomnak hasznos tagjai, a hazának hü polgárai lesznek. Csak igy lesz áldás a nevelés munkáján, igy lesz megáldva az, aki nevel és áldott az, akit nevel. I« . . .
