Tanügyi Értesítő, 1909 (8. évfolyam, 1-10. szám)
1909-03-25 / 3. szám
8 TANÜGYI ÉRTESÍTŐ A nevelés célja egy önmagát kormányozni tudó lény létesítése. S ez áll nemcsak a gyermekek nevelésére, akikből a társadalomnak hasznos tagokat, a hazának érte élni, halni tudó hü fiakat akarunk nevelni, hanem a népnek, az „istenadta“ népnek nevelésére vonatkoztatva is, ha azt akarjuk, hogy az elhanyagolt vagy tévirányban vezetett nép, — az is, ki eddig önállóan helyesen gondolkodni s ebből kifolyólag helyesen cselekedni nem tudott s igy kész prédájává lett a tévtanokat, áligazságokat hirdető, a társadalom békéjével, jólétével, a haza üdvével, boldogságával nem törődő, csak önmagukat szerető népvezéreknek, népbolonditóknak, az izgatóknak, — a helyes útra tereitessék s szivébe a társadalom iránti munkás tisztelet, a haza iránti önfeláldozó szeretet beoltható legyen. Mindnyájan tudjuk, hogy a nevelés nem a legegyszerűbb, nem is a legkönnyebb hanem nagyon is bonyolult és igen nehéz dolog, mondhatjuk: egyike a legnehezebb feladatoknak, melyeket a társadalom, a haza, az emberiség szolgálata közben az egyes embernek el kell végeznie. Azért nemcsak jól elkészülve kell a neveléshez fogni, hanem a nevelőnek önmaga és tanítványa iránti kötelessége, hogy önnevelését is folyton munkálja, szellemi téren előbb-előbb haladván, hogy tudásának gazdag tárházából a szükséges legjobbakat nyújthassa tanítványainak. Mig erkölcsi tekintetben legnemesebb érzelmeinek minél tökéletesebbé fejlesztését kell munkálnia, hogy az alacsonyabb rangú érzelmek kifejlődésének minél erősebb gát vettessék, vagy ha azok kifejlődtek, annál biztosabban elnyomhatok legyenek, amire minden nevelőnek, tanítónak a helyes nevelés érdekében szüksége van. A nevelőnek, a tanítónak, hogy tanítványait, azok testi szellemi fejlődésének feltételeit tanulmányozhassa a gyermeki lélek sajátosságait, ezek nyilvánulása jeleit felismerhesse, a gyermek testi, szellemi erejét — a melyre nevelését építi — megismerhesse : az embertani, lélektani ismeretekben teljes jártassággal kell bírnia s e célból ezen tudományokat folytonos tanulmánya tárgyává kell tennie. Úgy kell nevelnie önmagát, hogy midőn a szorgalomról, mint az életben való számottevés egyik tényezőjéről beszél tanítványainak, ne legyen kénytelen pirulni önnön lelkiismerete s esetleg tanítványai előtt. Ügy kell fegyelmeznie önmagát, hogy a midőn a szeretet, szelídség, nyájas modor előnyeit, mint az életben való boldogulás kellékeit ismerteti, ugyanakkor ne ragadtassa magát durvaságra, goromba kifejezésekre, ne szóljon gyűlölettel még ellenségeiről sem. Szóval nemcsak tanítványainak cselekedeteit, tetteit s e tettek indító okait kell kutatása tárgyává tennni, hanem önnön tetteinek s e tettek mozgató erőinek is szigorú bírálójává kell lennie, mert csak úgy változtothatja jóra tanítványainak esetleges
