Tanügyi Értesítő, 1909 (8. évfolyam, 1-10. szám)

1909-12-25 / 10. szám

TANÜGYI ÉRTESÍTŐ 5 hogy az irkák fedelére nyomják, hogy a kiadó 1000 irka után mennyit fizet az egyesület pénztárába. Igaz, hogy ezt először én követeltem egyik kiadótól. De már az nem állt módomban, hogy a kellő ellenőrzést gyakorolhassam. Sőt a kiadót ellenőrizni egyál­talán nem is lehet és nem is kellemes feladat. Azt azonban tudjuk, hogy minden ellenőrzés nélkül is bizonyos összeget a kiadó időn- kint befizetett a pénztárba, miként azt annak idején a pénztáros nyugtázta is. Ezért a kiadót elismerés illeti. Mi állandó és biztos jövedelmet akarunk házunk javára terem­teni. Amikor ezt tesszük, nem fogjuk nézni, hogy kizárólag „Szat- mármegyei Irká“-t használjunk, hanem megfigyeljük az irka minő­ségét, a gyártóját. Ha a minősége jó és magyar gyártmány, akkor a harmadik követelésünk csak az lesz, hogy a szelvény értékét általa házunk javára biztosítsuk, még szelvény nélkül is. Hogyan ? A dolog nagyon egyszerű! Minden iskolának tanév elején rendtartási nyomtatványokra, könyvekre van szüksége, miket a falusi kis üzletben beszerezni nem lehet. Meghozatjuk Szatmárról, Nagybányáról, esetleg Nagy­károlyból. Ezen költséggel meghozatjuk évi irkaszükségletünket is, egy gyermekre 10—15 irkát számítva azzal a kikötéssel, hogy szatmármegyei irkához nem ragaszkodunk, elfogadunk hasonló mi­nőségű magyar gyártmányú más irkát is olyan árért, amennyit rendes körülmények közt tömeges vételnél csomagjáért fizetni szok­tak, ha az utánuk járó szelvények értékét Szatmáron az egyesületi pénztárba, Nagybányán Székely Árpád kezeihez, Nagykárolyban az illető köri elnök megbízottjának a megrendelést foganatosító keres­kedő kifizeti, ennek megtörténtét az irkák számának és az utánuk befizetett összegnek feljegyzésével a pénzt felvevő pénztáros, köri elnök vagy megbízottja sajátkezű aláírásával a számlán igazolja; ezt a számlát, a kereskedő külön állítja ki az irkákról, és a megren­delő tanítónak a csomaggal küldje el — a szelvények nélkül. Ezen követelésünket megtagadó kereskedőtől semmit sem vásárolunk. Ennek meglesz az eredménye! A tanító a hozatott irkákkal nem kereskedik. Hanem a he- szerzési áron értékesíti azokat. Ekként a szegény gyermekeken is sokat segíthet amellett, hogy a saját gyermekei nevelése és tanít­tatása végett emelt internátusunk érdekét is szolgálja. Városon sincs nagy szükségünk a szelvényekre. Itt a legtöbb idegen kézre kerül, vagy elvész. Itt valamelyik igazgató vagy köri elnök által megpecsételt irkákat használtassunk. Egy pár ezer irkát bármely kereskedőnél egy tanító jelenlétében, vagy egy-két gyer­mekkel egy-két óra alatt megpecsételtet. A szelvények értékét a kereskedő ellennyugtával az illető igazgatóhoz vagy köri elnökhöz a jelen volt tanitó kezén keresztül befizeti. Ennek keresztül viteléhez a szelvények nem kellenek, csak azt kell tudnunk, hogy értékük a kétfilléres irkánál 100 darabonkint 20 fillér. A rajzfüze­teknél 100 darabonkint 1 korona,

Next

/
Thumbnails
Contents