Tanügyi Értesítő, 1909 (8. évfolyam, 1-10. szám)

1909-11-25 / 9. szám

TANÜGYI ÉRTESÍTŐ 17 Ennek főágazatai a kefekötés, kosárfonás, cirokseprükötés; ezek mellett hely adatik a fa- és szalmamunkáknak is. Ézen részt vesz­nek az intézet fejlettebb növendékei és részt vehetnek a helybeli kisgazdák is. Az érdeklődők és a résztvevők a tanfolyamnak szép hasznát fogják venni. Tanitóválasztás. Bálán Gábor volt szamosteleki g. kath. iskolai tanítót a tartóiéi g. kath. felekezeti iskolájához rendes taní­tónak megválasztották. A tanítók házának az igazgatója. A fedél alatt álló ne­velő intézetünk palotájának főnökét a tanítóság már megválasztotta. Az internátusi igazgatói állásra Neubauer Elemár szatmár-néineti áll. isk. igazgató-tanítót jelölte ki a tanítóság. Ennél jobb válasz­tást nem tehetett. Tanítónők a konviktusért. Hozzá vagyunk szokva, hogy minden nemes irányú mozgalom arcvonalában ott lássuk a szépért, jóért lelkesülni tudó úri hölgyeinket. Kétségtelen, hogy tanítónőink — müveltségök s állásuk révén — a magyar hölgyközönség elit­jéhez tartoznak. Miért ne kecsegtethetne tehát bennünket az a re­mény, hogy a Tanítók Háza érdekében e helyen hozzájok intézett felhívásunk visszhangra, érdeklődésre talál ? Arról van szó, hogy a Tanítók Háza megnyitása alkalmával Szatmáron női-kézimunka ki­állítás rendeztessék, ahol a vármegye területén működő tanítónők, esetleg az általuk felkért úrnők önként felajánlott kézimunkái vol­nának közszemlére téve s elárusítva. Ezen nagyarányú kézimunka kiállítás kettős célt szolgálna. Egyfelől tanítónőink művészi Ízlé­séről nyerne tájékozást — a bemutatott kolekcio alapján — Szat- már-Németi és vidékének intelligens közönsége, másfelől számot­tevő anyagi hasznot lehetne biztosítani ez utón a Tanítók Háza számára. A tanítók, akiknek érdekében hozzák meg elsősorban pályatársnőink a szóban álló áldozatot, bizonyára nem érdemtelenek erre, mert hiszen az iskolán kívüli tanügyi munkásságnak, a ked­vezőbb anyagi körülményekért folytatott küzdelemnek oroszlánrésze csaknem kizárólag az erőssebb fél vállaira nehezedik s amennyiben ezirányu fáradozásaik gyümölcseiben a tanítónők velük egyenlően részesednek, mintegy viszonzás volna részükről a nyújtandó tá­mogatás. A kiállítást 1910. szeptember első napjaira tervezzük s igy a megajánlandó munkák elkészítésére elegendő idővel rendel­keznek az eszmét felkaroló kartársnőink. A kiállításban való rész­vételüket, annak megjelölésével, hogy minő munkát szándékoznak küldeni, e lap szerkesztőségének szíveskedjenek pályatársnőink be­jelenteni. Az ajánlkozók névsorát s tájékpzás céljából a vállalt munkanemeket közölni fogjuk a Tanügyi Értesítő ezutáni számai­ban. Ismerve tanitónő-kartársaink nemes gondolkozását, erősen hisz- szük, hogy eme felhívásunk nem marad eredmény nélkül. Szelvényes irkák ügye. Nem tudjuk elképzelni, mi lehet az oka annak, hogy vidéki kartársaink a szelvényes irkák beveze­tése érdekében mit sem tesznek. Ha talán a bevezetés módozatai­val nem volnának tisztában, úgy forduljanak felvilágosításért az

Next

/
Thumbnails
Contents