Tanügyi Értesítő, 1909 (8. évfolyam, 1-10. szám)
1909-06-25 / 6. szám
TANÜGYI ÉRTESÍTŐ 5 Háza“ alapját. Nagyon is itt volt már az ideje, hogy vármegyénk tanítói a saját gyermekeik neveltetéséről és taníttatásáról is gondoskodjanak. Ebbéli fáradozásunk nem is maradt meddő, mertha a jó Isten is úgy akarja — egy év leforgása alatt állani fog a mi házunk teljes rendben a rendeltetésének megfelelően. Ha kizárólag csak ezt a fontos lépést vennők zsinórmértékül a megye kulturális fejlődése tekintetében, már az esetben is mondhatnék talán, hogy valóban haladtunk, mert a mai viszonyok akár financiális, akár szociális szempontból mérlegelve kevésbé alkalmasak egy ily monumentális intézmény létesítésére; mi mindezek dacára megvetettük az alapot. De térjünk vissza magunkra. A tanítói kar legnagyobb része egy hosszú tanéven át becsületes munkát végzett, alapvető nemzeti munkát. Nap-nap után fáradsággal, küzdelemmel fizeti vissza azt a darabocska kenyeret, melyet maga, vagy családjának egy-egy tagja fogyaszt el. Sőt, itt még nem áll meg. Más tisztviselő, ha napi munkáját elvégezte, nem háborgatják más gondok, nem törődik egyéb foglaltsággal, nyugodtan, gondtalanul tér családi körébe, de a tanítóra napi iskolai teendői elvégzése után uj és uj kötelességek várnak. Társadalmi, közgazda- sági teendők, melyeket szintén végezni kell. Ki-ki saját tehetsége szerint szolgálja az iskolán kívül a közügyet: az egyik tollal harcol szent lelkesedéssel valamelyes nemescélu közjó elérése érdekében, a másik szóval, harmadik tettel szolgálja az iskolán kiviil is a közérdeket, mindenkor tanítói hivatásától áthatottan és kitartó buzgalommal. Hála a Gondviselésnek, ma már a tanítók többsége ilyen. Napjainkban az egész magyar társadalom át van hatva a tanítói hivatás fontosságától és egyszersmind ismeri annak sok nehéz oldalát is. Épp ezért örömmel konstatáljuk, hogy különösen az intelligens szülők körében terjed a tanítói hivatás és ezzel szemben a tanító személye iránti szimpátia is. A tanév végén vagyunk. Kis munkatársainkat tiz hónapig tartó szorgalmas munka után ismét az édes szülői kezekre bocsátjuk; ismét az ők gondozása alá helyezzük. Adja a Gondviselés, hogy a mi munkánk eredménye a gondos szülői felügyelet alatt erősödjék és gyarapodjék. Akkor lesz örömünk a munkánkban, ha szülő és tanító együtt működnek az ifjúság nevelése terén. Fáradtak vagyunk testben, lélekben s igy nem is csoda, ha pihenni kívánunk. Szükségünk is van reá, hogy a reánk következő tanév ismét friss erőben találjon minket következő évi nehéz, fáradságos munkának kezdetén. Pihenés közben hasson át bennünket az a tudat, hogy nemzeti munkánk jutalma nem marad el, nem maradt el a múltban sem, nem fog elmaradni a jövőben sem. Mellettünk állnak a szülők, a művelt társadalom, mellettünk vannak hivatalbeli elöljáróink, kiknek bő alkalmuk nyílik mindennap meggyőződést szerezni a tanító
