Tanügyi Értesítő, 1909 (8. évfolyam, 1-10. szám)

1909-05-25 / 5. szám

tanügyi értesítő

13

nyörködtdtő szórakozás, hasznot is hajt. Kedvező körülmények közt egy évben a tanító 2—300 korona mellékkeresetre tehet szert magának faiskolája révén, de nem mint községi faiskola kezelő, mert a községi faiskola termékeit ingyen kell kiosztani a községi lakosok közt. Először azért, mert a faiskola a községé, tehát az abban tenyésztett gyümölcsoltványok is a községi lakosokat, mint adózó polgárokat illeti meg. Másodszor a tanító mint községi faiskola kezelő a községről az 1804. évi Xll. t.-c. alapján kiadott vármegyi szabályrendelet értelmében tiszteletdijban kell részesülnie. Harmadszor, ha nem osztja ki ingyen az oltványokat, nem kedvelteti meg a lakosokkal a fatenyésztést, már pedig a faiskolák célja az, hogy a gyümölcsfatenyésztés s ennek révén a gyümölcstermelés minél nagyobb mértékben terjedjen el a lakosok között. Nem állhat tehát a tanító a cél elérése ellen, hanem mellette. Még az őt megillető 20% igénybe vételétől is mondjon le, ezzel még jobban bebizonyítja, hogy a községi faiskola feladatát minden erejéből elősegíti.

Boldog az a tanító, ki kedves facsemetéi közt a tavaszi munkát most végezheti.

OTTHON.

Jótékonyság az iskolában.

A posta egy ólommal lezárt kis tarsolyt hozott az iskola számára. A Jószef-szanatorium küldte meleg hangú írással, hogy hívjuk föl a tanulókat a jótékony adakozásra, mellyel nemcsak a szanatóriumot segítjük nemes feladatának teljesítésében, de egyúttal a gyermeki lélekben is fölkeltjük a felebaráti szeretetet s az abból fakadó értékes érzéseket.

Szinte elfogulva léptem az osztály elé a tarsollyal. Féltem nem leszek kepes az én borzas tanítványaimmal megértetni az intézet magasztos hivatását, s tartottam tőle, hogy a tarsoly üresen marad. Belekezdtem beszédembe. Említettem betegséget, egészséget, orvost, szeretetet . . . hivatkoztam személyekre, kiket a veszedelmes betegség csak a közel múltban ragadott el közülünk, élénk színekkel festettem le a nyomort, mely a kidőltek nyomában keletkezett. Mikor beszédemet befejeztem, gyermekeim könnyes szemekkel szedték elő filléreiket s arcukról leritt a boldogság, hogy ők részesei lehetnek, az építendő kórháznak. Másnap még többen hoztak föl filléreket. Harmadnap már egy sem volt, aki ne adakozott volna. Illetve egy mégis volt, a Kis K. Józsi sírva állott föl: „Tanító ur kérem én kértem otthon