Tanügyi Értesítő, 1909 (8. évfolyam, 1-10. szám)
1909-04-25 / 4. szám
TANÜGYI ÉRTESÍTŐ 21 bontakozni s már szeptemberre átadatik rendeltetésének. Ezen internátus felsőbb leányiskolával és tanitónőképző intézettel áll kapcsolatban. Ezen kívül közvetlen közelében van a zárda a maga sok iskoláival is, közel a kereskedelmi iskola, hol az egy éves női kereskedelmi tanfolyamok tartatnak. Nagy előnye, hogy a bennlakó növendékek állandó felügyelet alatt fognak állani. Teljes ellátási dij havi 60 kor., tanítók és lelkészek leányaikért havi 50 koronát fizetnek. Jelentkezéseket már most elfogad és felvilágosítással szolgál az igazgatóság. Selyemhernyó tenyésztés és a népiskola. A földmive- lésügyi miniszter megbízottja azon kérelemmel fordult a kir. tanfelügyelőséghez, hogy a közgazdasági dolgok iránt kellő érzékkel biró tanítóságnak — mint akik általában a közjó előmozdítására szentelik tevékenységüket — módot adjon a selyemtenyésztés előmozdítására olyformán, hogy minden iskolánál egy kis tenyésztést létesítsenek. Ha tekintetbe vesszük, hogy a tenyésztéssel való szorosabb foglalkozás pár hétig tart, szederfalevél minden községben elegendő van s a szükséges helyiség egy kis jóakarattal mindenütt feltalálható, tehát költség nélkül számba se vehető fáradsággal nem csak anyagi hasznot biztosíthatunk magunknak, hanem ránevelő példaadással a nép jólétének emelését is szolgáljuk: ezen tárgyban kiadott s a hivatalos rovatban leközölt felhívást megszivlelésre és követésre ajánljuk. SZERKESZTŐI ÜZENET. B. V. Szinérvánalja. A jövő szám hozni fogja. HIRDETÉSEK. (Budapest, V. Sólyom-utca) ajánljuk kitűnő minőségű hazai gyártmányainkat, úgymint; tu/uarell-festékeket gomb alakban, tubusban és szilkékben: tusoknt iskolai és tecnikai célokra; úgyszintén mindenféle tinták, ragasztó anyagok, pecsétviaszkok stb. vegyészeti cikkeket. ^70lt3CV s (Budapest, IV. Ferenciek-tere 9. sz.) magyar gyártmányú iró- és rajzfüzetei, rajztömbjei és saját gyártmányú rajzeszközei a legjobbak. Az uj utasítás szerinti színes rajzolásnak megfelelő felállítható Szénásy-féle szab. rajztömbök a legcélszerűbbek és legolcsóbbak. Kaphatók minden jobb papirkereskedésben.