Tanügyi Értesítő, 1908 (7. évfolyam, 1-10. szám)

1908-05-25 / 5. szám

tanügyi értesítő 11 nik. Az észbeli produktum leírása pedig rendesen feleletek nyo­mán jön létre. Mind ezekből kiviláglik, hogy a gyermek oktatója a szó nem pedig az életerős tett. A tanitás-müvészet e hiányain óhaj­tanak segíteni a jelenkor pedagógusai és újítói. Kívánságuk ugyanis az, hogy a tanításnál, a szó karöltve járjon a szerény munkálkodással. E munkálkodás volna hivatva elősegíteni az észbeli tanulmányok által keletkezett képzeteknek látható alakká való idomitását. Fönnebbi kívánság eredményezte azt, hogy a jelen taní­tásnál a rajzolásra, mintázásra, valamint a különféle kéziigyesitö munkákra u. m. : kivágás-, faragás-, ragasztásra és építésre oly nagy súlyt fektetnek. Különben is a gyermek necsak a kézügyesités végett ta­nuljon munkálkodni, hanem azért, hogy a külvilág reáható be­nyomásait, esetleges tapasztalatait, szellemvilágának kincseit lát­ható formába állíthassa szemei elé. Hány nagy eszme és újítás veszett már kárba, csak azért, mert az illető nem volt képes látható alakba önteni a lelke mélyén szunnyadó eszméket . . . A tanítás sikerét nagyban elősegíti a gyermek tényleges köz­reműködése. A gyermeknek viszont nincs nagyobb öröme, mint azt láthatóvá' tenni, amit lelki szeme észrevett. Az erre való tö­rekvést már a legkisebb gyermeknél is megfigyelhetjük. Ugyanis a gyermek rendesen azt játsza, alakítja, amely benyomás lelké­ben nyomot hagyott, azaz figyelmét megragadta. S igy akár­hányszor történik, hogy ami eleinte csak játéknak látszik, az idővel komoly munkálkodássá válik. A tényleges munkálkodást úgyszólván minden gyermek sze­retettel és ügybuzgósággal végzi. E munka sohasem válik ter­hére. Az örömmel végzett tényleges munkálkodás a tanítvány intellektuális erejét fokozza. Ugyanis a gyermek lelkében ébresz­tett fogalmaknak lerajzolása vagy azoknak más módon való lát­hatóvá tétele által öntudatában sokkal élesebben körvonalozott kép jön létre, mintha a fogalmak pusztán szavak, megbeszélés és kikérdezgetés folyamán keletkeznek. De eltekintve ettől a tár­gyaknak térbeli leábrázolása által a gyermek physikai ismeretei gyorsan és biztos alapon bővülnek. Azonkívül tény, hogy az önalkotás folytán szerzett ismere­tek mindenesetre sokkal maradandóbb nyomot hagynak a lélek­ben, mint az egyszerű elmondás vagy hallás által létrejött többé- kevésbbé múló impressziók. S igy Herbart szavait idézve mond­hatjuk : a tanítás végeredményében eddigelé tapasztalt kétes bizonyítványok, arra utalják a pedagógusokat, hogy a kéz épp oly szerepet játszók a tanítás művészetében, mint a szó! A kéziigyesitö munkák közt különösen nálunk a plasztikus papírminták összeillesztése és felépítése eddigelé nem karoltatott fel eléggé. Angol, Francia, Német és Svédországban a plasztikus pa-

Next

/
Thumbnails
Contents