Tanügyi Értesítő, 1908 (7. évfolyam, 1-10. szám)
1908-04-25 / 4. szám
TANÜGYI ÉRTESÍTŐ 13 Megtörtént. Az öreg ur szokásához hü maradt, folyton folyvást kotyogott s a gyermekek éppen semmit sem feleltek. Midőn e miatt Sz. jbiró felszólalt, csupa makacsságból az öreg ur mintha nem is hozzá szólanának, valóságos beszélő masina lett. No ez aztán olaj volt a tűzre. Az én jbirám nem birta tovább, kivágta a rezet s igy szólott: mi nem vagyunk kiváncsiak a nagytiszteletü ur tudására és nem azért vagyunk itt, hogy bennünket ezzel szórakoztasson. Két órája, mióta csak a nagytiszteletü ur beszél, de gyermekeinktől még egy feleletet sem hallottunk, mert bármily jól tudjon is valamelyik, abban, hogy azt el mondja, szándékosan meg van akadályozva. Ez ellen a szülők nevében tiltakozom. t iltakozhatott, ahogy akart, arra az öreg ur nem adott semmit, de adós sem maradt; csak úgy pattogott belőle a szó, mint a lángra tett rostából a kukorica. Szóra szó jött ki s az egészből csinos kis ütközet fejlődött, mely a végén is a jbiró meghátrálásával végződött, amennyiben igen kemény mondókájának hátra hagyása után a szintérről eltávozott. Oh, beh jól esett hallgatnom e kis jelenetet; úgy híztam tőle, mint a fazékban dagadó tüdő. Jól tudtam ugyan, hogy a levét végül is én iszom meg — még se bántam! Meg is kaptam a magamét, mert a vizsgálatokról szóló jelentésében amennyiben felmagasztalta ugyanazon osztályt vezető tanítónőt, annyira letett engemet és tanítványaimat. Nem maradt mi rajtunk épen semmi. Le voltam én teperve a sárga földig s még a csontomról a hártyát is lekaparta. És oly kedves volt, hogy jelentésével sem érte be, de még élőszóval is ráduplázott, mintha ezzel valami Istennek tetsző kellemes dolgot cselekednék. A vén ravasz sejtett valamit, mert kamatostól adta vissza a kölcsönt és még igazságosnak is látszott, mert tanítónő társamat, kinek ugyanazon anyagot kellett elvégeznie, agyon dicsérte; de ezt abban az esetben is megtette, mikor arra semmi oka sem volt. Hiába, ez már a férfiak gyengéje, hogy a gyöngéd nemet gyöngédeden kedveljék. Ez már közös jellem vonás és itt még a vénség is gavallért játszik. Ezen egy pontban találkoztunk az öreggel és azért még én is kedveltem. De nem folytatom tovább, mert türelmüket már is próbára tettem és szándékomat, hogy rövid leszek, megvalósítani nem tudtam. Nem tehetek róla. Pedig az én barátom levelében még igen sok érdekes rész van, mi a régi időkre világot vet s az öreg tanítókat nagy megpróbáltatásoknak tette ki. Hagyjuk a többit. Elég a fenti, melyből tisztán lehet látni, hogy sok méltatlanságot és keserűséget kellett szenvedniük. Elszenvedték, de nem csüggedtek. Hasztalan állott velük szemben a hatalom, ők öntudatosan
