Tanügyi Értesítő, 1908 (7. évfolyam, 1-10. szám)
1908-01-25 / 1. szám
tanügyi értesítő 7 Mélyen tisztelt közönség! Magyarország egy uj művelődési korszak előtt áll, mert ma már mulaszthatatlan kötelessége az ország összes nemzetiségeit a maga egységes és összhangzó culturájába felvenni, hogy igy a nemzet teste több millióval megszaporodva a nagy nemzeti feladatokért és ideálokért győzelmesen harcolhasson. S melyek a nagy nemzeti feladatok és ideálok? Hogy Magyarország naggyá, erőssé, szabaddá és függetlenné váljék. Ez a cél, valóban fenséges eszmény, melynek fénye be- ragyogja a magyar földet s áthatja, munkára serkenti a lelkes embereket. Volt idő, midőn a magyar nemzeti művelődés ragyogó pályafutás után itt-ott a befejezéshez közeledett, midőn Nagy Lajos és Mátyás királyunk nemzeti culturája a világ csodálatára tarthatott számot, — de a török pusztítás, melynek rombolásait ma sem tudjuk kiheverni, és az osztrák tartományokkal való államjogi összeköttetés elibünk állott s durva erőszakkal századokra visszadobott. Le kellett tennünk a tollat, a kalapácsot, kardot kötöttünk, hogy védjük hazánkat, nemzeti egységünket, hagyományunkat és nemzeti függetlenségünket. És folyt a harc engesztelhetlenül. Ármány, erőszak, árulás földre gyűrt bennünket sokszor. A Rákóczi-szabadságharc nem sikerült, a 48-as magasztos küzdelem az aradi „Golgotán“ végződött, amelyről a hősök vére most is szivárog, csepeg és ébren tartja a nemzeti lelkiismeretet. De a hányszor a földre gyűrtek, miként Anteusz, uj erőt merítettünk s csüggedés helyett, uj reményekkel indultunk uj harcba, uj csatákra! S ma oly sok küzdelem, oly sok viszály után letesszük a gyilkos fegyvert s a béke viruló fájának, amely soká virágozzék, védő árnyékánan, duzzadó munkakedvvel és ambícióval fogunk hozzá a nemzeti munka televény földjének műveléséhez. És ez a föld mesés termékenységü, — megtermékenyítették a belé hullott vérözön, könnypatakok, — s felszántotta a nemzeti ősi erő fényes acél ekéje. A munka ma sem könnyű, — mert a nemzeti culturális evolúcióért való verejtékes küzködést megnehezítik a nemzetiségi érdekközpontok, a melyek a mohácsi vész óta erőt merítve a külső hatalmi tényezőkből, állandóan folytatták nemzetbontó törekvéseiket, mig végre ma a culturképtelen apróságok, a tunya és roszindulatu sociologiai képletek odáig feszítették értelmetlen felfuvaikodottságukat, hogy a hatalmas magyar államban külön nemzetiségi érdekeket fejlesztő államot követelnek. Ám tudják meg, hogy a magyar állam vagy elpusztul,
