Tanügyi Értesítő, 1908 (7. évfolyam, 1-10. szám)
1908-03-25 / 3. szám
14 tanügyi értesítő Nem kevesebb mint 1 és fél órán át magyarázta Esztergom megyét, melyen én már keresztül gázoltam. Ott kezdte, hogy ki az az esztergomi érsek. Megmondták, mert ezt, mint idetartozandót én is megmondtam és jól tudták. De már azt, hogy ezek a haszontalanok nem csak ennyit tudnak, hogy a hercegprímás Magyarország legelső katholikus főpapja, hanem azt is, hogy a hercegi cim azért jár ki neki, mert őt ünnepek alkalmával a királyi család tagjainak járó tisztelet illeti, nem tűrhette szó nélkül s a kampós majd kijárt. E kis kitérés után kezdődött aztán a tanítás valódi húsa, még pedig a római katholikus káplánon s haladt gradátim felfele a pápáig; mindeniket az állás nagyságához mérten méltányolván. Természetes, hogy a pápa választást, mely éppen szőnyegem volt, olyan széles mederben tárgyalta, mint amennyit arról a napi lapok és vasárnapi újság hoztak. Csak úgy sugárzott ez öregnek az arca a jóizii beszédtől, mig egy fitringes jószág addig izgett-mozgott, mig figyelmessé lett reá s ez megzavarta. Hallatlan ! ez a kis ember szintén onnan vette a tudományt — a Vasárnapi újságból — honnan az öreg s pár tévedését kikorrigálta . . . Annyi volt a szerencséje a sáppadt moszatnak, hogy ügyvédnek, egyszersmind egyházi gondnoknak volt a fia; különben lett volna nemulass! így sem kerülte ki sorsát, megmosdatta az öreg ur úgy, hogy alig tudtam megvigasztalni és a sírásban megállítani. Ez volt a szerencsénk, mert ez aztán nagytiszteletü uramat úgy megindította, hogy csak ajtófélfának köszönt. Ideje is volt, mert a sok magyarázattól és jeles tanítástól úgy szédelegtiink már, mint hideg ősszel a légy. Hanem a sok tanítás közben egyszer majdnem pórul járt az öreg ur. Volt nekem egy hóri-horgas tanítványom, ki ülve is kimagaslott társai közt; neki is feltűnt és legott nyakgatni óhajtotta. Most számolni tanított az öreg, mivelhogy mindig tanított — hát az én fiamhoz is hozzá vágott egy kérdést. Füle botját sem mozdította rá, nem érdekelte s az öreg urat mielőtt e gyerek felől felvilágosíthattam volna — végtelen dühbe gurította s igy dörgött: miért nem állsz fel te pimasz? Bizony nem állott az fel erre a biztatásra sem, de felelni felelt a hozzá intézett kérdést eképen : miért nem állsz fel te pimasz. A sok szekirozásért bennem is volt egy kis malicia, hát hagytam a dolgot hadd fejlődjön. Nagyon is rohamosan fejlődött, mert midőn az öreg ur felemelte kezét és az én Gézámnak — inert igy hívták — azt mondta : mindjárt pofon ütlek te komisz ; az is felállott s kezét felemelve igy szólott: mindjárt pofon ütlek te komisz. Tabló! (Vége következik).
