Tanügyi Értesítő, 1908 (7. évfolyam, 1-10. szám)
1908-03-25 / 3. szám
tanügyi értesítő 7 mindig a népiskola célját tartva szem előtt, a 6 év alatt a 6 osztályt elvégezzék. Akár az osztott iskolát nézzem erősebb bíráló szemmel, akár az osztatlan iskolát tekintsem enyhébb elbírálás szerint, a tanulóknak alig 5 százalékát vehetem olyannak, akik ismétlésre lesznek utasítva. Ez a százalék is inkább az I. és II. osztályra, de főképpen az I. osztályra esik. A III. osztálytól fel a többiekben csökkenni kell a százaléknak. A tanulmányi eredménynek ilyen elbírálási módja körülbelül megfelel a népiskola céljának, ha hozzá megvilágítjuk a tantárgyaknál követendő e szempont szerinti osztályozási elvet, melyet igy foglalhatunk szóba: A vallástanból megbuktatni ne lehessen senkit. Különben is a lehető legszembeötlőbb ferdeség, hogy az el. népiskolában, ahol a valláserkölcsi nevelésnek kezdete van, (nem veszem figyelembe a családi nevelésnek megelőző munkáját) a hol a teljes naivságban élő léleknek építésére himes szálakat szövögetünk, saját tanításának értéktelenségét maga a vallástanitó elismerje. Különben a vallási nevelésnek kell, hogy annyi hatása legyen, hogy a tanuló a vallásból legalább elégséges osztályzatot kapjon. Legszigorúbb elbírálás alá esik minden osztályban az olvasás, az olvasható irás, valamivel elnézőbb alá a számtan, még inkább a nyelvtan, földrajz, történelem, természetrajz, természet- tan, gazdaságtan stb. A művészeti tárgyakból való megbuktatás teljesen el kell, hogy maradjon. Ez a középfokú oktatásban sem döntő s nem is szabad, hogy az legyen. Különben is e miatt ismételtetni nem szoktunk. E szerint, ha az I. osztályú tanuló elég tűrhetően olvas és ir s diktálás után is képes a legrövidebb mondatokat leírni, ha a számolásban gyenge is, feljebb bocsátható, mert egyfelől a számemlékező képesség lassan fejlődik, másfelől pedig a II. osztály az I. anyagát ismételni kezdi s igy idő és alkalom van arra, hogy számemlékező képességének erősödésével a tanuló a számolásban való gyengeségét pótolhassa. Nézetem szerint az el. iskolai osztályozásnál ilyen elvet követve, pedagógiailag sokkal helyesebben járunk el, mint azzal, hogy a tanulónak abból a tárgyból, amelyből elégtelen, nem adtunk osztályzatot s mégis tovább haladni engedjük. Hiszen igy az az ösztönző s már a 6—7 éves gyermek lelkében is gyökerező erő, amit ambíciónak nevezünk s a mi őt versenyképességre sarkalja, egyáltalában nincsen felhasználva. Miért igyekezzék, ha amúgy is átmehet a következő felsőbb osztályba. Mert azzal, hogyha valamelyik középfokú iskolába akar átmenni a gyermek, akkor külön javítóvizsgát kell tennie, nem pótolhatjuk ezt. Az a felfogásom, hogy az említett cikk irányelve szerint a gyermekben a tanulásban való törekvés fejlesztése egyáltalán nem érvényesül, amit pedagógiai botlásnak tartok. Azt pedig, hogy a gyermekek a felgyűlt több évi mulasztást pótló vizsgálattal egyenlítsék ki, könnyelműségnek minősítem s az iskola komolyságával, a nevelés céljával erkölcsileg összeegyeztethetőnek nem gondolom.
