Tanügyi Értesítő, 1908 (7. évfolyam, 1-10. szám)

1908-11-25 / 9. szám

tanügyi értesítő

5

is tud, akinek nem kell mindenben más drága munkáját igénybe venni! Mi lesz azokból, kikből hiányzik az életrevalóság? A társadalom haszontalan tagjai. A statisztika bizonyítása szerint a börtönök lakói jórészt azokból kerülnek ki, kiket nem tanítottak meg dolgozni. Mindez, amit elmondtam csak a boldogulásra vonatkozik, de egy távolabbi célnak, a nemzet életrevalóságának is alapját képezi. Nagyon is okadatolt cél tehát a munkaszeretetre való szoktatás úgy a leányoknál, mint a fiuknál, mert világos dolog, hogy aki zsenge korában foglalkozik munkával, bár csak kedv és időtöltésből, az akkor is kedvvel fog dolgozni, midőn az élet szólítja erre fel.

Pillantsunk most bele családi nevelésünkbe. A kis leány- gyermeknek bábut vesznek, hogy játszhassék. A fiúgyermeknek is vesznek lovaskatonát, puskát, de egy leány legalább is két- szerannyi bábut elszaggat, mint amennyi puskát a fiú összetör. A leánynak még 7 éves korában is kijár a karácsonyi nagy baba, a 7 éves fiúnak már csak narancsot, diót, esetleg egy uj könyvestáskát hoz a kis Jézus. A fejlődés haladásával a leány anyja körül kezd forgolódni, neki a házi teendőkben segít, az iskolában pedig a hasznos elméleti ismeretek mellett megtanítják kézimunkára. Hasonló korban a fiúgyermek apjának vagy semmit, vagy csak igen keveset segíthet, az iskolában pedig csupa szellemi munkára szorítják. De a test is megkívánja a magáét és valamivel mégis csak keli foglalkoznia a gyermeknek, mert ösztönszerü munkáló ereje pihenni nem engedi. Játékvágyának kielégítést keresve, felhasznál jót, rosszat, ami éppen útjába esik. No ilyenkor aztán nincs vége a szülők „Ne tedd, nem illik, nem szabad“, figyelmeztetéseinek. Némely szülő egyáltalán nem sejt jót abban, hogy gyermeke a játékhoz hajlandóságot érez, sőt a félművelt szülő még szégyenli, hogy fia mindenáron kocsis akar lenni. Szeretné, ha mindjárt kis tudós válna belőle. Hadd legyen a gyermek kocsis mig neki jól esik, lehet még más is eleget. Ebből kitűnik, hogy fiunevelésíink hiányos és nagyon is negativ természetű. Mindent megmondanak neki, amit tenni nem szabad, amit pedig cselekedni kellene, arról nem szólnak egy szót sem. Ezt a nagy hézagot és rendellenességet kipótolni van hivatva a népiskolának legfiatalabb tárgya: a fiu-kézimunka.

Magától értetődő dolog, hogy kezdetben a kézimunka a gyermekvilág kedves tárgyait ölelheti fel. A munkát szeretni csakis munkán lehet megtanulni, olyan munkán, amivel szívesen foglalkozunk. A gyermeknél a játék ugyanazt a szerepet tölti be, mint a felnőtteknél a munka. Ha tehát őt egy játéktárgy elkészítésére megtanítjuk, tulajdoképen a korához mérten szoktatjuk munkára, egyúttal felkeltjük benne a munkával járó örömérzetet, mely a többszöri pscihológiai folyamat következtében benne munkaszeretetté erősödik. A gyermek fejlődik, fejlődésével együtt változnak érzései, gondolkozásmódja, hajlamai, szóval mindene. A természetesség kívánja, hogy ezzel párhuzamosan haladjon a