Tanügyi Értesítő, 1908 (7. évfolyam, 1-10. szám)

1908-01-25 / 1. szám

tanügyi értesítő

a magyar kultúra fénye világítson be a sötét lelkekbe, hogy meggyőzzük a magyarság ellenségeit is, hogy ebben az országban senki se vágyódjék kifelé boldogulni, hanem mindenki arra törekedjék, hogy az ország egységes, hatalmas és független legyen. (Élénk éljenzés.)

Ezer éves történetünk azt tanítja, hogy ennek a mi fajunknak mindig jellemvonása volt a szabadság szeretete. Ez az érzés annyira össze volt forrva a nemzeti lényével, hogy ezt a szabadságot mindenkivel, aki országában lakott, éreztette is, annak élvezetéből egyetlen nemzetiséget sem zárt ki sohasem.

Akkor, amidőn Európa különböző államai fegyverrel harcolva, felkeléssel igyekeztek kivívni szabadságukat és függetlenségüket, akkor egyedül a magyar nemzet volt az amelynek uralkodó osztálya 1848-ban önkényt felajánlotta a magyar népnek a szabadság, egyenlőség és testvériség gyönyörű ajándékát.

És ami példátlan egész Európa történelmében, akkor, amidőn ezt az önként felajánlott szabadságot, egyenlőséget és testvériséget elfogadva ugyan a nemzetiségek, izgatás és buj- togatás folytán ádáz gyűlölettel támadnak a magyarra; ez ősi alkotmányát elveszíteni semmikép sem akarva, kardal védelmezi meg országát és szentesített jogait. Ily cselekedethez nincs hasonló példa a világtörténelemben.

Mikor ily magasztos példát lát a nemzetiség, akkor igazi hálával tartozik a magyar fajnak. De neki, a nemzetiségnek, nemhogy okulna a példán, nem szűnik meg ádáz gyűlölete, de a magyar faj sokkal nemesebben érző lélekket bir, semhogy boszuállásra gondoljon azon memzetiségekkel szemben, amelyek a legválságosabb, a legnehezebb időben is felvették ellene a harcot. Mi nem a bosszuállást, hanem azt hirdetjük, hogy a meggyőződés erejével, a tudomány fegyferével, a kultúra fényével akarjuk lelkűket felvilágosítani, magunkhoz csatolni, hogy egyesült erővel igyekezzünk szeretni a hazát, azt konszolidálni, egységessé, hatalmassá tenni. Ez a feladata a Széchenyi-Társulatnak, ezt tűzték ki maguk elé ama nagy férfiak, kiknek emléke a lelkimben él. Erre hívom fel, ennek megtartására kérem fel Szatmár vármegye közönségét és a jelen díszközgyűlés jelenlevő tagjait. (Zajos tetszés.)

Méltóztassanak a Széchenyi-Társulat munkájához, mint egy oltárhoz1 járulni, szeretettel, igyekezettel és amint mélt. diszelnökiink hangoztatta, anyagi áldozattal is, mert csak a lelkesedés és a megfelelő anyagi támogatás együttműködése tudja azt a célt keresztülvinni, amit elődeink maguk elé tűztek. Abban a hitben és reményben, hogy a mai ünnepi beszéd hatása alatt ezen gondolattal fog szétoszlani a közönség, hogy leikébe véste annak minden eszményét és hogy az a lélek, amely minden magyar embert kell, hogy eggyé kössön, erőt fog adni mindnyájunknak a legnemesebb munkához; a Szé15