Tanügyi Értesítő, 1907 (6. évfolyam, 1-10. szám)
1907-11-25 / 9. szám
10 TANÜGYI ÉRTESÍTŐ szereznünk. Ez az úgynevezett ugró mérce, egy hozzá való ugró deszkával. Ezen gyakorolhatjuk a magas és távugrást. A gyermekek az e nemű gyakorlatokat igen szeretik s kihatásuk a test edzése és ügyesitése szempontjából figyelemre méltó. Ezeket tartottam szükségesnek tornatanitásunk érdekében elmondani. Hogy a tanterv által kiszabott • követelményeket eszközök hiányában keresztül nem vihetjük, az szerintem még nem olyan nagy baj. Nem pedig azért, mert a mi növendékeink az iskolán kívül is találnak maguknak a mozgásra elég alkalmat; nem úgy, mint a fővárosi szűk falak közé szorított gyermekek, kiknek az emeleti vagy pince lépcsőn való járással kell beérniük. Ott igenis helyén van a szertornázás. Ha a szünidőben valaki fáradságot vett volna figyelemmel kisérni a gyermekek játékát, bizonyosan látta volna, hogy p. o. a németi részen az „árok alatt“ lakó gyermekek, játék közben többet ugrálnak keresztül az árkon egy nap, mint egy budapesti atléta egy hónap alatt. A rúd mászáshoz sem értenek jobban a fővárosi gyermekek, mint a mi gyermekeink a fa-mászáshoz, már pedig ez sokszor kritikus helyzetbe hozza őket. A mi gyermekeink tehát odahaza sem nélkülözik a mozgást. S ha az általam proponált módozatok szerint igyekszünk keresztülvinni a tornatanitást, akkor az én véleményem szerint kötelességünknek, a lehetőség és a körülmények figyelembe vételével eleget tettünk. (Szatmár). Varga Benő. Elmélet és gyakorlat. (Folyt, és vége). Nézzük a társadalom veteményes kertjeit, az iskolákat. Vajon nem találjuk-e meg itt is — miként a társadalomban — a rohamos fejlődés visszahatását?! A nevelés-oktatás művészete a legutóbbi évtizedek alatt oly nagyszerű haladást mutat föl, feladatai annyira megszaporodtak és komplikáltakká, sőt problematikusakká váltak, hogy azok megoldására a korral nem haladó tanító képtelen. Egy alkalomma1 egy még a régebbi tanítói nemzedékből való felekezeti iskolai kartársammal iskolai dolgokról beszélgetvén, én — szó szót hozván ki — egyebek közt azt a nézetemet fejeztem ki, hogy a régebbi tanítók nagyrésze, sőt, sajnos, az ifjabbak közzül is sokan, nem alkalmazkodnak eléggé a változott viszonyokhoz, a korszellem és a gyakorlati élet követelményeit s a helyes pedagógiai elveket figyelmen kívül hagyják ; minekfolytán iskolájuk nem állhat a kor színvonalán.
