Tanügyi Értesítő, 1907 (6. évfolyam, 1-10. szám)

1907-01-25 / 1. szám

TANÜGYI ÉRTESÍTŐ 7 mint inkább kontra bizonyítékai a mai tanítási rendszer tartha­tatlanságának, mert elemi iskolában, — amelynek főtárgyai az olvasás, irás és számolás — 13—14 önálló tantárgy sablonos ta­nítása ellenkezik a józan ésszel. Mindenesetre különös, hogy mig az egyetemen á tudományt szakokra osztják s úgy birkóznak meg vele, addig nálunk egye­temes elemi tudorok képeztetnek. Helytelenítenem kell a népiskolai tanítási anyag túlságos szerteágazását, mert e túlzás egyrészről veszélyezteti a népiskola főtárgyainak sikeres elsajátithatását, másrészről a tantárgyak sok­félesége s az anyag bősége lehetetlenné teszi a kellő begyakor­lást. A növendékek tudása emiatt szükségképen felszínes marad. Vagyis a mai iskola nem világos főket termel, hanem khaoszt idéz elő az alapjában jól megkonsrtuált értelemben. Ha nem min­denütt ily sötét a helyzet, az nem a mondva csinált iskolai rend­szer érdeme, hanem a tanítóé, aki több intelligentiát ad állásának, mint a hogyan elismerve és jutalmazva van. Midőn főtárgyakat emlegetek, a világért sem hirdetem a visszafejlődést. Tanuljon a gyermek a főtárgyakon kivid egyebet is, de ne sablonszerűén könyvből, hanem a tanító élő magyaráza­tából tapasztalati utón. Azért, mikor hangoztatom, hogy az elemi iskola főtárgya csak az olvasás, irás és számolás lehet, ugyanakkor hozzá te­szem : egyebekben a tudományosan képzett tanító legyen a gyer­mek valóságos orákuluma, eleven könyve.*) Szatmár. XvubutH’r f.Vcmo'. Az iskola és társadalom. Régi vágya a tanítóságnak s gyakran hangoztatott jelszava, hogy a családot nyerjük meg az iskolának s hogy ezáltal a tár­sadalomnak az iskola iránt való érdeklődését ébresszük fel és tartsuk állandóan ébren. Mindig aktuális probléma ez, annak bi­zonyságául, hogy a kultúra munkája folytatólagos, állandó, vég­nélküli. Mint az örök tűznek élesztésére a Veszta templomban folyton őrködniük kellett a szüzeknek, úgy kell élesztenünk ne­künk az iskola iránt a társadalomban a figyelmet. Egy szakadat­lan folyamat ez, kiegészítője, folyománya az iskolai munkának. E nem mai keletű kérdésben a tanítóság eddigi cselekedete ismeretes. Egyesek eredményt értek is el. Helyenként az iskola iránt a figyelem annyira éber, hogy nincsen az iskolának olyan mozzanata, melyben a közönség részt ne vegyen. Általánosság­*) Az uj tanterv gyakorlati alkalmazása folyamatban van. Időszerűnek találjuk jó és gyenge oldalait megvilágítani. Ide vonatkozó cikkeknek tért nyitunk. — Szerk.

Next

/
Thumbnails
Contents