Tanügyi Értesítő, 1907 (6. évfolyam, 1-10. szám)
1907-02-25 / 2. szám
8 tanügyi értesítő kiadta, mig a 2. számú pálaymunka írója iránt dicsérő elismerését fejezte ki. Tárgyaltatott a közgyűlés által elnök azon jelentése, miszerint az egyesület tagjainak száma az utóbbi időkben Nagy- Károly vidékén is jelentékenyen megnövekedvén, szükségessé vált a nagykárolyi járáskor megalakítása; mire a közgyűlés kimondta, hogy a nagykárolyi járáskör mielőbb megalakítandó s ezen határozat végrehajtásával Téglás Lajos nagyecsedi áll. igazgató-tanitó bízatott meg. Ezen határozat folytán a nagykárolyi járáskor f. évi május hó 14-én meg is alakult s ezzel egyesületünknek immár négy járásköre van. Az 1904. évi október hó 18-án a nagybányai járáskor Nagybányán tartott gyűlést. Ezen gyűlésen tartatott egy gyakorlati tanítás a népiskola II. osztályában. Tantárgy: Olvasás. Tananyag: „Az okos leány.“ Tartatott továbbá három felolvasás; és pedig: „A fegyelem, mint nevelő eszköz“, „Az énektanításról“ és „Az elemi iskolai vallástanitás“ címen. Ugyané gyűlésen a tisztujitás ejtetett meg. 1904. évi november hó 29-én tartott választmányi gyűlés az egyesület tagjai részére a következő pályatételt tűzte ki: „A magyar nyelv tanítása nem magyarajku iskolákban“, egyszers- mint a legjobbnak talált pályamű megjutalmazására 50 korona pályadijat állapítván meg. A kitűzött pályatételre a hátáridő leteltéig három pályamunka érkezett be, minthogy azonban a múlt évi junius hó 7-én megtartott választmányi gyűlés — a bíráló bizottság javaslatát elfogadva — egyik pályamunkát sem találta a kitűzött jutalomra érdemesnek, a dij nem adatott ki, hanem a kérdés újólag pályázat alá bocsáttatott, egyszersmind a pályadij 100 koronára emeltetvén fel. Ugyancsak az említett választmányi gyűlésen Kótai Lajos, egyesületi elnök, a „Tanügyi Értesítő“ szerkesztésétől visszalépvén, neki a választmány — buzgó és odaadó fáradozásáért — köszönetét és nagyrabecsülését nyilvánította, a szerkesztői állásra pedig Mihály Ferenc, áll. isk. igazgatót választotta meg. Tudomására jutván a választmánynak, hogy Kováts Béla kir. tanácsos, tanfelügyelő az 1905. évben tölti be tanfelügyelői működésének 25-ik évét, határoztatott, hogy az egyesület ez alkalomból a tervbe vett szatmármegyei tanítói internátus javára gyűjtés útján Kováts Béla nevét viselő alapítványt létesít. Az 1905. évi április hó 4-én tartott választmányi gyűlés az 1905. évi köri gyűlések tárgysorozatába felveendő tételeket állapította meg. Ugyané választmányi gyűlés az ügykezelés egyszerűbbé és sikeresebbé tétele érdekében a köri pénztárosi állásokat — a közgyűlés utólagos jóváhagyásának reményében — beszüntetni s a a jelen közgyűlés elé az alapszabályok megfelelő módosítása iránt javaslatot terjeszteni határozta. A szinérváraljai kör múlt évi május hó Ll-én Szinérváralján