Tanügyi Értesítő, 1907 (6. évfolyam, 1-10. szám)
1907-01-25 / 1. szám
2 tanügyi értesítő aggodalom nélkül, hiszen a férj- és feleségből álló család mindkét tagjának jövője nyugdijképes állással van biztosítva. „A“ tanító felkarolt ember; anyagi viszonyai a költséges úri körökben való helyfoglalásra képessé teszik. „A“-nak tekintélye van. Szerencséje, hogy egyéni tekintélyénél fogva a csak tanítói mivoltáért ki nem gúnyolják, pedig az erre való hajlandóság sok emberben megvan, mert ismeri a tanítók fizetésének kigunyolható mivoltát. Lássuk a másik példát: „B“ tanító egy féltucat gyermek apja. Felesége ugyan nem tanítónő, de kitünően varr, jó gazdasszony, mindamellett a házfejének tanítói vékony jövedelme csak szórványosan engedi meg az előkelő társaságok fölkeresését. Ilyenkor azonban feltűnő szívességgel fogadják. Majd nőnek a gyermekek, talán számukat tekintve is, még pedig nem 5 évenkint, mint a tervezett fizetés, s velők nőnek a kiadások is. „B“ tanító lassan otthon ülővé vedlik, mert „muszáj“. A szegénységet nem ismerő előkelő körök elitélik: látszik, hogy csak íanitó. íme ez a rosszul fizetett állás a kiváló derék embernek is mennyire árt. A gyakorlati életből merített két példánál többet nem említek föl. Ez a kettő is elegendő annak belátására, hogy a tanitóembernek a társadalomban addig van tekintélye, amig embernek nézik és ezen megbecsülésnek azonnal nyoma vész, ha tanitószámba veszik. Szóval hazánkban magának a tanítói állásnak semmi becse nincsen. Tekintélye a semminél is kevesebb, mert nem fizeti meg a fenntartó megfelelően. Mi ennek az oka? A dologban a legszemérmetlenebb éppen az, hogy ennek okát a tanítói karban keresték. Lerongyolt emberektől megkívánni azt, hogy szerezzenek tekintélyt annak az állásnak, mely külsejökről oly kétségbeejtően lesir és megkövetelni azt, hogy nyomortól elcsigázott testtel, megtört lélekkel, a meg nem fizetett munkától kimerültén megkétszerezett munkaerővel hozzák érdembe azt a díjazást, amit más pályán kétszeresen kapnak meg a kevesebb képzettségűek a test és
