Tanügyi Értesítő, 1907 (6. évfolyam, 1-10. szám)

1907-12-25 / 10. szám

tanügyi értesítő 19 VEGYESEK. Lapunk olvasóinak és dolgozó társainak boldog kará­csonyi ünnepeket kívánunk. Személyi hírek. A vallás- és közoktatási Miniszter Lázár Jánost a laczfalusi, Román Lászlót a kővárremetei, Petneházi Paulát a nagybánya-blidár-feketepataki állami iskolához kinevezte; Pircsy Jánost Nagynyiresre az állami iskolához visszahelyezte ; Faur Jánost a kővárremetei áll. iskolához áthelyezte. A Széchenyi Társulat 25 éves évfordulóját fogja Szat- márvármegye hazafias társadalma megünnepelni 1908. évi január hó 19-én. Ezen ünnepély minél sikeresebb megtartása végett szükebb bizottság ült össze dec. 4-én a szatmári Rákóczi-utcai állami iskola tanácstermében. Jelen voltak Madarassi Dezső tár­sulati igazgató, mint elnök, dr. Vajay Károly polgármester, dr. Fechtel János tanár, Faragó Ignác s.-tanfelügyelő, a sajtó képvi­seletében: Ferenczy János, Fejes István, Litteczky Endre és Mihály Ferenc. Az ünnepélyt Szatmár-Németiben tartják meg. Erre az alkalomra Tóth János és Mezőssy Béla államtitkárokat is meghívja a bizottság. A diszgyülést dr. Boromissza Tibor megyés püspök elnök nyitja meg. Az ünnepi beszédet dr. Fechtel János tartja. Az igazgatóság évi jelentését Faragó Ignác olvassa föl. A záró beszédet dr. Falussy Árpád főispán tartja. Délben nagyobb szabású bankett lesz. A társulat működése a nép neve lésére irányul. A magyar beszéd tanítása terén érdemeket szer zett tanítókat és tanítónőket jutalmazta s a magyar államhoz való ragaszkodásra nevelt gyermekek közt is jutalmakat osztott ki. Könyvtárát is a népnevelésnek célzatával a tanítók számára szer­vezte. De legnagyobb buzgóságot az óvodák és menedékházak szervezése körül fejtett ki, hogy a szegényebb szülők gyermekei kellő gondozásban, nevelésben részesüljenek. A 25 éves munkálkodás a népnevelési feladatok láncolatát tárja elénk azon nemes céllal, hogy a haza mindazon polgára, ki ennek az egyesületnek áldásos működését élvezte, műveltté, hazaszeretővé váljék; a haza nyelvét beszélje és velünk együtt érezzen. A siker szemünk előtt van. Azt Szatmárvármegye élvezi. Ez az ünnep a mi vármegyénkké. De főként a mienk: népneve­lőké, kik a Széchenyi Társulattól a legközvetlenebb és legoda- dóbb támogatást mindenkor megnyerjük, mint közös feladato­kért fáradozók. Zarándokoljon fel 1908. évi január 19-re Szat- már vármegye minden hazafias tanítója Szatmár-Németibe a Szé­chenyi Társulat 25 éves évfordulójának magasztos ünnepére, mert egy és szent célért küzdünk. Mutassuk meg, hogy él ben­nünk a lelkesedés és előttünk mindennél elsőbb a haza! Apponyi alapra a szerkesztőséghez fizettek Aranyos- megyesröl: Marosán Kornél, Marosán Kornélné 2—2, Árendássy Mária 1 K-t; Nagynyiresröl: Pircsy, Kaba, Szőllősi 1 — 1 ; Kapuik-

Next

/
Thumbnails
Contents