Tanügyi Értesítő, 1907 (6. évfolyam, 1-10. szám)

1907-10-25 / 8. szám

TANÜGYI ÉRTESÍTŐ 17 hogy maga és iskolája becsülésben részesüljön. A népszerűség kedvéért hivatalában engedékeny ne legyen, vagy a törvények kijátszásában ne segédkezzék. Védje meg a népet azoktól, kik szellemi elmaradottságukat anyagi érdekek előmozdítására hasz­nálják fel. A tanító a munkában járjon elől jó példával, tanítsa meg a népet dolgozni s a dolgot szeretni. Nemzetiségi vidéken a nép érdekeit hozza öszhangzásba az állam érdekeivel, ha ez nem lehetséges, az állam érdekeit védje meg. Az egyesületeket karolja fel. Az iskola ajtója legyen mindenki számára nyitva, ki segítségünket akarja igénybe venni. A beírásokat, a vizsgálatokat és az ünnepélyeket az iskola megszeretésére és felkarolására használja fel. Köri gyűlés a Schvanner Rezső által előadottakat helyeseknek tartván, szép munkájáért neki köszönetét fejezi ki. Jegyző felolvassa Krizsán Gábor következő indítványát: Indítványozom, hogy határoztassék el: „A fiókköri gyűlések ezentúl csak oly községekben fognak tartatni, hol korcsmában, vagy vendéglőben illő díjért az előre jelentkezők legalább ebé­det kaphatnak. Az oly községekben, hol ily korcsma vagy ven­déglő nincs, csak oly esetben tartatik gyűlés, ha a tanítók, kik ott laknak, a szükséges ebéd elkészítéséről gondoskodhatnak és gondoskodni hajlandók.“ Buti Vince az indítvánnyal és felszólalásokkal szemben azt indítványozza: mondja ki a köri gyűlés, hogy jövőben gyűléseit Szinérváralján tartja, ettől csak az esetben tekint el, ha valame­lyik tantestület meghívja a köri gyűlést, természetesen ily eset­ben az illető testület gondoskodik a gyűlésen megjelenőknek illő díjért való tisztességes ellátásáról, mely esetben az elnökség a meghívó tantestület községébe hívja össze a gyűlést. Elnök szavazásra bocsájtván mindkét indítványt, köri gyű­lés Krizsán Gábor indítványát 16 szavazattal 13 ellenében elveti, mig Buti Vince indítványát szótöbbséggel elfogadja. Felolvassa jegyző szintén Krizsán Gábor következő in­dítványát : Az ezentúl tartandó, gyakorlati tanításokra vonatkozólag elhatároztatik, hogy ezentúl a tantárgy és az osztály, hol a taní­tás tartandó, minden köri gyűlésen előre megállapittatik. A tan­anyag megállapítása az elnök hatáskörébe utaltatik, ki a legkö­zelebbi gyűlés helyén működő tanítótól erre informátiót szerez. A gyűlés helyén működő tanítók gyakorlati tanítást nem tarthat­nak. Elnök köteles legalább a gyűlés előtt 4 héttel értesíteni 4 tagot a tanítás anyagáról s arról, hogy a gyűlés hol lesz. Ezek mindenike előkészül a tanításra. Elnök köteles a 4 tag nevét egy névjegyre bizonyos sorrendben feljegyezni, borítékba lezárva a gyűlés előtt 5 nappal az ülés helyének tanítója, vagy igazgató­jához postán elküldeni, ki azt a gyűlés napjáig megőrzi. A fel­jegyzettek közül az első tanít, a másik három a bírálója. A le­zárt boríték felbontása az elnök és a tanításra készült két vagy több tag jelenlétében történik. Elnök utasittatik, hogy az akként

Next

/
Thumbnails
Contents