Tanügyi Értesítő, 1907 (6. évfolyam, 1-10. szám)
1907-10-25 / 8. szám
6 tanügyi értesítő csak laikusok vélekedhetnek igy, mi nevelő-tanitók jól tudjuk, hogy valamint a test izomzata, a végtagok, a külérzékek néha csodálatos fokig fejleszthetők; úgy a gondolkodás szerve is rendszeres gyakorlás, működtetés, tanulás által fejlődésnek indul. Természetesen nem számíthatjuk ide a terhelteket, avagy született idiótákat, akik külön elbírálás alá esnek. Léderer irja kitűnő lélektani müvecskéjében, hogy eredeti természeténél fogva némely ember bizonyos hatások irányában egészen közönyös, de a gyakorlás folytán mindinkább növekszik ingerlékenysége, érzékenysége és fogékonysága; s igy lehet főleg a hajlékony gyermekkorban a szunyadó képességeket felébreszteni és működésbe hozni. A nevelés-tanításnak tehát — ha lélektani alapon nyugszik — hatalma van arra, hogy kultur- embert képezzen. íme, eszerint nincs igazuk azoknak, kik kétségbe vonják, hogy a pedagógia nem valódi tudomány. Avagy képzelhető-e annál mélyebb tudomány s művésziebb foglalkozás, mint a természet legfinomabb, legcsodálatosabb alkotásába — az emberi lélek szövevényeibe — való sikeres irányitó beavatkozás. Ezen felemelő tudat ambicionál bennünket folytonos önművelésre és pályánk iránti szeretetre. így lett művészet és tudomány a paedagogia. Elmélet és gyakorlat. Az emberiség története bizonyítja, hogy a fejtegetésem tárgyát képező kérdések az emberiség fejlődésével szorosan összefügtek és egyszersmind a korszellem jellemző vonását képezték mindenkor; bizonyítja, hogy a kor szellemi fejlődésének és -sajátosságának mindenkor hii kifejezői voltak. Az ó-és középkorban az emberiségnek még gyermekkorát élő szellemi fejlettsége a misticizmus homályával vette körül a szemlélődése tárgyait. A külvilág tárgyainak és eseményeinek valódi okára és mivoltára fölemelkedni nem bírván, a gyermekkor naivságával a külszin, a látszat után indult, a legegyszerűbb dolgok természetfölötti, csodás színben tűntek föl előtte. Innen az ó- és középkornak egyrészről naiv világnézete, másrészről a költői, a regeszerti iránt bámulatosan kifejlett érzéke s hogy kivált az ó kor eseményei — a kor szellemi színvonalából kifolyólag — oly regeszerü mezbe öltöztetve maradtak reánk, hogy az azokban rejlő tárgyi igazságot is csak igen nehezen lehet belőlük kimagyaráznunk. Klaszikus szépségű eszmék, gondolatok, ideális törekvések, emelkedett világnézlet, — e mellett a gyakorlati élet és a fejlődés követelményeinek figyelmenkivülhagyása ezen korok jellemző
