Tanügyi Értesítő, 1906 (5. évfolyam, 1-10. szám)

1906-05-25 / 5. szám

2 tanügyi értesítő pontjából Szatmár-vármegyében is sok tenni valót talált, úgy érezzük országszerte érvényesülni fog, mint a nem­zeti kormány legszentebb feladata. Mi itt kijelentjük, hogy Szatmár-vármegye minden kuíturmunkása megértette a főispáni szavakat, melyekben régi óhajait lelte föl. A nevelésnél a súlyt a magyarság önérzetének fejlesztésére kell fektetnünk. Mély bölcseség rejlik gróf Károlyi Ist­ván eme szavaiban . . . „bármennyire is haladhat elő egy ország az anyagi téren — lehet e nemzetnek önálló hadserege stb., elnyert gazdagságán Isten áldása nem leszen, művészete nélkülözni fogja a nemes Ízlést, vitéz katonái döntő csatát nem fognak megnyerni, ha erkölcsi érzékét és ebből kifolyólag jogos önérzetét elveszti a magyar.“ Már pedig ez ellen a régi kormányzati rend­szer eleget vétett. Azonban mi önérzettel mondhatjuk, hogy vármegyénkben és általában e hazában a magyar tanítóság kötelességét megtette: látszik az eredménye. Itt közöljük Bodnár György királyi tanfelügyelőnek szónoki hévvel mondott üdvözlő beszédét is, melynek elhangzása az uj főispánt a megye népnevelés ügyére vonatkozó lényeges kijelentésekre indította és jelezte, hogy a népoktatás hazafias feladatának előmozdítása ezen megyében első rendű nemzeti érdek, hogy a vidék is hathatósan szolgálhassa a magyar nemzeti érdeket, mint teszi azt a vármegye legnagyobb és legszebb vá­rosa: Szatmár-Németi. Bodnár György kir. tanfelügyelő a kir. tanfelügyelőség és a szatmárnémeti-i állami isko­lák tanítótestülete nevében üdvözölte a főispánt: „Méltóságos Főispán úr! Midőn Méltóságodat az apostoli király kegyelme s a kormány bizalma ezen szép magyar város főispáni székébe ültetni kegyeskedett, méltán siet üdvözletére min­den közjogi és társadalmi testület. Méltóságod itt a szőke Szamos partján fejlett kultúrát s virágzó népoktatást méltóztatik találni. Ennek a népoktatásnak munkásai kir. tanfelügyelőség s a szatmári hatalmas állami isko­lák tantestületének küldöttjei üdvözöljük Méltóságodat, nem csak a szülők boldogsága és öröme, de a nemzet reménye, egy iga­zán magyar nemzeti hadsereg zászlóaljának tekintélyes része, mely azért küldetett ezen városba, hogy munkálja azon célokat, melyek megvalósítása a legjogosultabb reményeink közé tartozik. És ez a testület tudatában van annak, hogy munkájáért

Next

/
Thumbnails
Contents